Figyelmeztetés a hűbéres tévének
Figyelmeztetésben részesíti a Magyar Televíziót (MTV) a médiahatóság Szalai Annamária testületi tag azon beadványa nyomán, amely azt rótta fel, hogy a közszolgálati médium nem szakította meg adását II. János Pál pápa halálhírének római bejelentését követően - értesült a tanácskozás egyik, név nélkül nyilatkozó résztvevőjétől szerdán az MTI.
Dátum: 2005-04-06 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36229
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:38.668968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az informátor megemlítette: ez a médiatörvény által lehetővé tett legenyhébb szankció; mint valószínűsítette, a határozat indoklását csütörtöki ülésén fogadja el az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). A Fidesz által a testületbe delegált Szalai Annamária múlt vasárnap közölte az MTI-vel, hogy ORTT-vizsgálatot kezdeményez annak tisztázására: a Magyar Televízió, a kereskedelmi csatornákhoz hasonlóan, miért nem szakította meg időben adását II. János Pál pápa halálhírét követően. Mint elmondta: véleménye szerint döbbenetes, ahogyan az MTV nem képes vagy nem tud eleget tenni közszolgálati feladatának. Azt is közölte akkor, hogy információi szerint csak közel egy órával a pápa halálhírének bejelentése után szakította meg adását az MTV, addig egy futó feliratot sem tettek a képernyőre. Szalai Annamária hangsúlyozta: ez már a sokadik alkalom, hogy az MTV nem megfelelően látja el közszolgálati feladatait, hiszen például a december 5-i népszavazáskor is utolsóként tudósított a választás eredményéről. Az ügy kapcsán Rudi Zoltán, az MTV elnöke - az általa még vasárnap elrendelt vizsgálat lezárultával - kedden visszavonta Nika György hírigazgatói megbízatását.
MTI - fideszfrakcio.hu