Az SZDSZ a saját fogságában
A Szabad Demokraták Szövetsége nem támogatja az adóreform bizottság javaslatainak lényeges elemeit, mert a testület javaslatában "nem nagyon köszönnek vissza" a liberálisok által korábban megfogalmazott adócsökkentési elképzelések - jelentette ki a párt elnöke.
Dátum: 2005-04-06 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:40.189794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tállai András, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-nek azt hangsúlyozta: az SZDSZ immár saját fogságában van, hiszen nem ért egyet sem a kormány, sem az adóreform bizottság, sem a Fidesz javaslataival. Azt, hogy valójában mit akar az SZDSZ, nem lehet tudni, hiszen törvényjavaslatot nem nyújtottak be - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy az SZDSZ a kormányváltás óta mindig adócsökkentésről beszélt, de mégis 33 alkalommal szavazott meg új adónemet vagy adóemelést a parlamentben. Nyilván ez a lelkiismeret-furdalás késztette Kuncze Gábort erre a kijelentésére - jegyezte meg a politikus.
MTI - fideszfrakcio.hu