Koalíciós feszültség Szili miatt: a szocialistáknak elegük van az SZDSz-ből
Éles szóváltás zajlott le tegnap a sajtón keresztül az MSZP és az SZDSZ között az államfőjelölésről. Toller László, a szocialisták Baranya megyei elnöke a Népszabadságnak adott interjújában azt mondta: a szocialistáknak "elegük van az SZDSZ mentalitásából", hogy csak olyan személyt támogatnának köztársasági elnöknek, akit ők akarnak.
Dátum: 2005-04-07 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36245
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:43.462377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erősen megkérdőjeleződne az MSZP vezetésének legitimitása, ha nem Szili Katalin lenne az államfő - jelentette ki Toller László. A párt Baranya megyei elnöke bírálta, hogy a párt legfőbb döntéshozó szervének, a kongresszusnak a megkerülésével "sunnyogó tárgyalások" folynak a koalíciós partnerek között. A politikus a Népszabadságnak elmondta azt is, hogy a szocialistáknak "elegük van az SZDSZ mentalitásából", hogy csak olyan személyt támogatnának köztársasági elnöknek, akit ők akarnak. A pécsi polgármester szerint a jelölési folyamat valódi tétje a 2006-os országgyűlési választás. - Akartok 2006-ban közös jelölteket, vagy nem akartok? - tette fel a szabad demokratákhoz címzett kérdését Toller, aki szerint hiba volt több választókerületet átengedni a liberálisoknak 2002-ben.
A képviselő úgy vélte, hogy az MSZP vidéki szervezetei a "hátukon vitték be" az SZDSZ-es jelölteket bizonyos önkormányzatokba. Toller nonszensznek tartja a sajtóban felmerült lehetséges személyek államfőjelöltségért való indulását, aki szerint például a szabad demokraták által favorizált Gombár Csabának kétszázalékos támogatottsága van. A baranyai elnök kifejtette, hogy Hiller István pártelnök támogatja a házelnököt, míg Gyurcsány Ferenc "nem igazán ért egyet a jelölésével".
- Az nem kompromisszum, hogy az összes lehetséges Szili Katalint elénk tárják, és közülük kiválaszthatjuk az egyiket - jelentette ki Kuncze Gábor SZDSZ-elnök, válaszul Toller szavaira. Kuncze szerint a 2006-os választás "nyilván tét az MSZP számára", az SZDSZ arra készül, hogy 2002-höz hasonlóan önállóan jusson be a parlamentbe.
- Akár az SZDSZ ellenében is kell államfőjelöltet állítania az MSZP-nek - jelentette ki a Hír Televízió műsorában Horn Gyula. A volt kormányfő az interjúban később ugyanakkor arról beszélt: fontosnak tartja, hogy a köztársasági elnököt négypárti konszenzussal jelöljék.
Habár a Fidesz vezető politikusai többször elmondták, hogy pártpolitikust nem támogatnának, az általuk belső használatra rendelt közvélemény-kutatás szerint a Szövetség szavazóbázisában is jelentős Szili Katalin elfogadottsága - értesült a Magyar Nemzet.
Forrás: Magyar Nemzet, 2005. április 7.
fideszfrakcio.hu