Adócsökkentés Gyurcsány-módra: drágulnak a közszolgáltatások és az élelmiszerek
Ha megvalósulnak az adóreform-bizottság általános forgalmi adót érintő javaslatai, szinte mindent árucikket, szolgáltatást át kell majd árazni októbertől. A 15 százalékos kedvezményes kulcs eltűnésével az alapvető élelmiszerek, szolgáltatások egyértelműen drágulni fognak.
Dátum: 2005-04-07 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:44.905890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Számítások szerint 130 milliárddal fogunk többet fizetni amiatt, hogy az élelmiszereket a 19 vagy 20 százalékos kulcsba sorolnák.
Az adóreform-bizottság javaslata szerint ugyanis a jelenlegi 15, illetve 25 százalékos áfakulcsot a 19 vagy 20 százalékos egységes adókulcs váltaná fel, amennyiben a tervezetet változtatások nélkül elfogadja az Országgyűlés.
A közműcégek jelezték, hogy a megnövekedő terheiket egyértelműen a fogyasztókra hárítják.
Forrás: Világgazdaság, 2005. április 7.
fideszfrakcio.hu