Kína nem képviselteti magát a pápa temetésén
A kínai kormány csütörtökön bejelentette, hogy nem küld képviselőt II. János Pál pápa temetésére, mivel a Szentszék diplomáciai kapcsolatot tart fenn Tajvannal, az Európai Unió területéről kitiltott zimbabwei elnök viszont felkerekedett, hogy részt vegyen a római katolikus egyházfő vatikáni gyászszertartásán.
Dátum: 2005-04-07 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:46.951814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csin Kang (Qin Gang), a pekingi külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy "a jelenlegi körülmények között Kína nem indít küldöttséget" a vatikáni temetésre.
Kína nem hajlandó hivatalos kapcsolatra lépni olyan kormányokkal, amelyek szuverén államnak ismerik el az általa szakadár tartománynak tartott Tajvant. Az európai kormányok közül egyedül a szentszéki ápol Peking helyett Tajvannal hivatalos kapcsolatokat. A pekingi kormány a héten jelezte: csak akkor veszi fontolóra, hogy diplomáciai viszonyt létesítsen a Szentszékkel, ha az megszakítja kapcsolatait Tajvannal és a jövőben tartózkodik a kínai belügyekbe való beavatkozástól.
Ezzel szemben Robert Mugabe zimbabwei elnök dacolva az Európai Unió (EU) beutazási tilalmával csütörtökön útra kelt, hogy jelen legyen a pápa vatikáni gyászszertartásán - jelentette a hararei állami rádió.
Pius Ncube bulawayói érsek, a zimbabwei elnök egyik legkíméletlenebb bírálója azonnal elítélte Mugabe lépését. "Ez az ember minden alkalmat felhasznál arra, hogy Európába utazzon és reklámozza magát. Egyszerűen arcátlan" - jelentette ki az érsek.
Az EU 2002-ben tiltotta ki területéről Mugabét, miután a zimbabwei államfő nem engedte, hogy nemzetközi megfigyelők ellenőrizzék a sokat bírált elnökválasztás tisztaságát.
MTI - fideszfrakcio.hu