Kizárták Haidert az Osztrák Szabadságpártból
Hivatalosan kizárták az Osztrák Szabadságpártból (FPÖ) Jörg Haidert, aki hétfőn maga hagyta el volt pártját, és a pártvezetéssel együtt Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) új pártot alapított.
Dátum: 2005-04-07 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:48.760322, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hilmar Kabas, az FPÖ ügyvezető elnöke jelentette be csütörtökön Bécsben Haider kizárását, hozzáfűzve, hogy az FPÖ volt elnökével együtt kizárták a pártból Martin Strutzot, a párt karintiai tartományi elnökét, valamint Kurt Scheuchot, a karintiai tartományi parlament FPÖ-frakciójának a vezetőjét is. A már csak szimbolikus jelentőségű kizárást "hivatalos kivégzési aktusnak" minősítette Jörg Haider. Az FPÖ volt elnöke, a BZÖ kijelölt elnöke, karintiai tartományi elöljáró hozzáfűzte, hogy "nem akar többé a bartáságtalan múlttal foglalkozni", egyébként is "pozitívan gondolkodó" személyiségnek tartja magát, aki nem akarja "az idejét ilyen perpatvarokra vesztegetni". Haider egy csütörtöki sajtónyilatkozatában már bejelentette, hogy eddig 1500-an csatlakoztak az általa vezetett új párthoz, és reményei szerint a taglétszám hamarosan eléri a háromezret is.
Az osztrák tömegtájékoztatás meglehetősen szkeptikusan ítéli meg Haiderék pártalapítását, a legtöbb kommentátor szerint káosz jellemzi mind a Haiderék által elhagyott, mind az általuk alapított új pártot, amely a Wolfgang Schüssel kancellár vezette kormányban - kisebbik koalíciós pártként - átvette az FPÖ szerepét.
MTI - fideszfrakcio.hu