Veszélyben a szombathelyi Berzsenyi Dániel főiskola
Veszélybe kerülhet a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola, ha jelenlegi formájában fogadják el a felsőoktatási törvényjavaslatot, amelynek parlamenti tárgyalása ezen a héten kezdődött - mondta Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön Sági József, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Dátum: 2005-04-07 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36267
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:49.934331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A törvényjavaslat szerint tanári szakképzettség csak mesterképzésben szerezhető; az egyetemmé válást az alapképzésen kívül legalább két mesterképzés és egy doktori iskola beindításához kötnék, amit a főiskola egyelőre nem tud teljesíteni. A hároméves alapképzést kevesen választanák a főiskolán, ha annak helyben nem lenne folytatása, ez pedig az egész főiskola létét veszélyeztetné - mondta. Hozzátette: ha a főiskolán nem indulhatna mesterképzés, akkor a nagy múltú szombathelyi felsőoktatási intézménynek a törvény hatályba lépése után komoly felvételi létszámgondokkal kellene szembenéznie.
A képviselő kifogásolta, hogy a fenntartó megszüntethetné azt a felsőoktatási intézményt ahová kevesebben jelentkeznek, mint az adott évben felvehető létszám 70 százaléka. A vasi képviselő szerint megoldást jelenthetne, hogy ha a szombathelyi felsőoktatási intézményt a hasonló helyzetben lévő egri és nyíregyházi főiskolával együtt akkor is "átminősítenék" egyetemmé, ha képzési struktúrájuk még nem mindenben megfelelő, és háromévi türelmi időt szabnának a követelmények teljesítésére.
Sági József úgy fogalmazott: a törvényjavaslatban már található egy ilyen kivétel, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, amelynek képzési struktúrája szintén nem mindenben megfelelő. A képviselő sajtótájékoztatóján bejelentette: egy szabolcsi és hevesi képviselőtársával módosító indítványt nyújtanak be a törvényjavaslat kifogásolt pontjaihoz, amihez szeretné megnyerni Vas megyei kormánypárti képviselők támogatását is.
MTI - fideszfrakcio.hu