Az oktatásról vitázott a jelenlegi és a korábbi szakminiszter
Korszakváltást szorgalmazott Magyar Bálint oktatási miniszter az oktatásban csütörtökön, elődje, Pokorni Zoltán szerint viszont a terület szereplőinek a választások előtt egy évvel konzultációt kellene tartaniuk a Nemzeti Fejlesztési Terv oktatást érintő programjairól. A jelenlegi és volt oktatási miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége rendezvényén vitatta meg az oktatás aktuális kérdéseit csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2005-04-07 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:50.515249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két szakpolitikus eltérően ítélte meg az általános és középfokú oktatatásban szükséges szerkezetet, valamint a magántőkével megvalósuló felsőoktatási beruházásokat is. Magyar Bálint elmondta: napjainkban felgyorsult a tudás elavulásának folyamata. Ötévente a szakmák öt százaléka eltűnik és vadonatújak jelennek meg. Véleménye szerint az információdömping kihívásaira az iskolarendszer eddig rosszul reagált, egyre több dolgot akartak a tananyagba zsúfolni, és a gyermekek nem az életkoruknak megfelelő ismereteket tanultak.
Pokorni Zoltán egyetértett azzal, hogy a közoktatásban az elmúlt 20 évben egyre nagyobb problémát jelent a felduzzadt információmennyiség. A csökkentés szándékát támogatta, ám mint mondta, annak mikéntjét eltérően látják. Úgy vélte: a Nemzeti alaptantervek (NAT) jó szándékú "pedagógiai költemények" voltak, amelyek nem befolyásolták a napi iskolai gyakorlatot.
A szakminiszter szerint a NAT-ban és a kerettantervekben megfogalmazott követelményrendszer sokszor köszönőviszonyban sincs a tankönyvekben lévő követelményekkel. Ezért a tárca az elkövetkezőkben felülvizsgálja a tankönyv-akkreditáció folyamatát - közölte. Hozzátette: a tananyagcsökkentés úgy valósítható meg, ha változtatnak az iskolaszerkezeten. A közoktatásban a jelenlegi 4+4+4-es iskolaszerkezet nem tartható, amit az is mutat, hogy a PISA-felmérés első helyeire azok az országok kerültek, ahol az alapkészségek fejlesztésére hat év áll rendelkezésre.
Pokorni Zoltán a 6+6-os rendszer veszélyének nevezte, hogy a gimnáziumi metodika "foglalja el" a hetedik-nyolcadik osztályokban a képzést. Ez főként ott lenne megvalósítható, ahol eleve van gimnáziumi képzés. Jelenleg ugyanakkor a középiskolai képzések mintegy 40 városban koncentrálódnak - figyelmeztetett.
A két szakpolitikus eltérően ítélte meg a magántőkével megvalósuló felsőoktatási beruházásokat is. Pokorni Zoltán szerint a tárcavezető a költségvetési vitában nem tudta érvényesíteni, hogy külön forrásokat különítsenek el e célra. Azzal egyetértett, hogy építeni kell, azonban jobbnak látja, ha ez költségvetési forrásból és nem hitelből történik. Ráadásul ezek a konstrukciók "bedőlnek", az intézmények a törlesztő részleteknek a felét sem tudják majd befizetni - tette hozzá. A gazdaság eladósodottsága így is jelentős probléma, ezen a helyzeten ront tovább ez a konstrukció, amely rejtett utakon tovább növeli az eladósodás mértékét - jegyezte meg a korábbi szakminiszter.
Magyar Bálint leszögezte: nincs költségvetési forrás, áttörést elérni itt nem lehetett. A beruházásokat azért kell előrehozni, hogy a magyar felsőoktatást versenyképessé tegyék.
Pokorni Zoltán kitért arra is, hogy a Humánerőforrás-fejlesztési Program csaknem 12 milliárdos keretösszegnek majdnem 10 százalékát a Magda Sándor, szocialista politikus vezette gyöngyösi főiskola kapta, amelynek mindössze 2000 nappali tagozatos hallgatója van. Eközben a Budapesti Corvinus Egyetem, amely évek óta nehézségekkel küzd, nem részesedett a támogatásból.
Magyar Bálint a szakképzés támogatása kapcsán kiemelte a Térségi Integrált Szakképző Központok létrehozását, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmák felülvizsgálatát, számuk csökkentését. Szólt arról, hogy az OM tervei szerint a hiányszakmák oktatását magasabb normatívával támogatnák. Célként fogalmazta meg a szakképzés és a gazdaság kapcsolatának erősítését.
Pokorni Zoltán a központok létrehozását jó programnak nevezte. Hozzátette: sikertörténet lehet, ha általuk a magas technológia kerül be a szakképzés világába. Bajnak nevezte ugyanakkor, hogy a felnőttképzés elkerült az oktatási tárcától. A korábbi oktatási miniszter a kétszintű érettségi kapcsán rossz döntésnek tartotta, hogy a felsőoktatási intézményekre bízták milyen szintű matúrát kérnek a felvételhez. Szerinte minden mostani feszültség a pontszámítás kapcsán, ebből a döntésből fakad. Bírálta a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációját, s az eljárás módját továbbra is felháborítónak tartotta.
MTI - fideszfrakcio.hu