Kaposvárott kevesebbet kell fizetni a távfűtésért
Kevesebbet kell fizetniük a távfűtésért a kaposváriaknak; az idei fűtési szezonban havonta átlagosan 230 forinttal csökken a szolgáltatás díja - jelentette be szerdán Kaposváron Szita Károly polgármester a Vagyonkezelő Rt. ügyvezető igazgatójával megtartott közös sajtótájékoztatón.
Dátum: 2002-08-14 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:14.858089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A díjak mérséklését azt tette lehetővé, hogy a szolgáltató befejezte a mintegy 6.800 lakás távfűtését biztosító hálózat két évvel ezelőtt megkezdett hosszú távú rekonstrukciójának első szakaszát, amelyre eddig 370 millió forintot költöttek.
Komáromi Attila, a Vagyonkezelő Rt. ügyvezető igazgatója közölte: a programot az eredeti tervekhez képest várhatóan két évvel korábban - már 2005-re - fejezik, ezáltal még hatékonyabb és olcsóbb lesz a távfűtés a somogyi megyeszékhelyen.
Tájékoztatása szerint a rekonstrukció végére a korábbi öt helyett mindössze egy, korszerű berendezésekkel ellátott, jobb hatásfokkal működő kazánház látja majd el a várost.
A polgármester emlékeztetett: a kazánházi rekonstrukciós programot megelőzően - 1997-től három év alatt - az önkormányzat egyharmados pénzügyi hozzájárulásával, valamennyi távfűtéses épületben megoldották a lépcsőházankénti hőmennyiségmérést, és ezt követően megszűntették az átalánydíjas fizetést. - Ennek köszönhetően az elmúlt fűtési idényben már csaknem 80 millió forinttal kevesebb fűtési díjat kellett kifizetniük a lakóknak - mondta a polgármester.
MTI - fidesz.hu