Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Beiktatták hivatalába Irak új elnökét

Beiktatták hivatalába csütörtökön Dzsalal Talabani veterán kurd politikust, Irak új elnökét. Az új államfő az első nem arab elnök egy arab országban, és több mint ötven éve az első demokratikusan megválasztott elnök Irakban.


Dátum: 2005-04-07 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:53.846847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 71 éves kurd politikus és a két alelnök az iraki főváros szorosan őrzött negyedében, az úgynevezett zöld zónában tette le a hivatali esküt ünnepélyesen, több száz parlamenti képviselő, valamint vallási és politikai vezetők jelenlétében. A Bagdad központjában elhelyezkedő zónát még a szokásosnál is szigorúbban őrizték a ceremónia miatt.

Dzsalal Talabani beszédében amnesztiát kínált az iraki felkelőknek, szavai szerint azért, hogy "esélyt adjon nekik" az új Irakba való betagozódásra. "Békés, politikai megoldást kell találni a terrorizmus útjára tévedt irakiakkal együtt, akiknek amnesztiát kell adni" - mondta.

Irak új elnöke beiktatási beszédében egyúttal követelte a szunnita araboktól, hogy vegyenek részt az arab országban beindult demokratikus folyamatban, s vegyék fel a harcot a - mint mondta - "fekete, importált terrorral" szemben.

Talabani köszönetet mondott Ali asz-Szisztáni síita nagyajatolláhnak, mivel az idős síita vezetőnek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy január végén Irakban lebonyolíthatták a nemzetgyűlési választásokat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek