Új otthonban a Szegedi Vadaspark hópárducai
Átadták a Szegedi Vadasparkban a hópárducok új otthonát és kifutóját, a több mint 10 millió forintos költséggel kialakított létesítmény megfelel az EU-normáknak.
Dátum: 2002-08-14 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3322
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:15.179921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ünnepségen Gősi Gábor igazgató elmondta, hogy a több mint 300 négyzetméter alapterületű, 6 méter magas kifutó a természetes élőhelyhez hasonló körülményeket biztosít lakói számára.
A fák és bokrok közé épített hatalmas, erős vasszerkezetet drótháló veszi körül, középen speciális üvegfal van, amely lehetővé teszi, hogy a látogatók közvetlen közelről gyönyörködhessenek a világ egyik legszebb állatában.
Az igazgató tájékoztatása szerint számos cég járult hozzá pénzzel, anyaggal és munkával az új állatbemutató elkészítéséhez, a legjelentősebb támogató a Szegedi Vízmű Rt. volt, amely csaknem 5 millió forint értékű munkát végzett az építkezésen. A tavalyi személyi jövedelemadóból felajánlott 1 százalék 2,2 millió forinttal segítette a beruházást.
Az ünnepségen elhangzott, hogy a két hópárduc - Gandhi és Gongga - júliusban érkezett Franciaországból, illetve Lengyelországból Szegedre az európai fajmegmentő program keretében.
Gősi Gábor elmondta, hogy a hópárduc, amely szürkés-fehér bundájáról kapta a nevét, különlegesen védett állat. A hópárducot ugyanis a kihalás veszélye fenyegeti, mert élőhelyén, Közép-Ázsia magas hegyeiben és a Himaláján bundájáért és csontjáért vadásszák, feketepiaci értéke 50 ezer dollár.
Európa állatkertjeiben 220 hópárducot gondoznak, számuk a világon 5 ezer körül lehet, Magyarországon csak Szegeden látható.
MTI - fidesz.hu