Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy a jólét: nyomozók is bíróságon követelik elmaradt járandóságukat

A Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium közötti vagyonátadásról szóló megállapodás megkötésekor az illetékes vezetőknek nem volt tudomása arról, hogy az adónyomozók követelnék elmaradt járandóságukat a készenléti ügyeletért - közölte az MTI-vel az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön.


Dátum: 2005-04-07 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36282
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:54.445799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Lajos alezredes, az ORFK Sajtó- és Civilkapcsolatok osztályának vezetője a Magyar Nemzet című napilap csütörtöki számában megjelentekre reagált. A lap azt írta: a pénzügyi nyomozóknak munkaidő után és munkaszüneti napokon is készen kellett állniuk a szolgálatra. A korábban adónyomozónak nevezett pénzügyi nyomozók is készenlétben álltak odahaza, hogy telefonhívásra megjelenjenek és intézkedjenek munkahelyükön.

Az ilyen készenléti ügyeletért szabadidő-kedvezmény járt volna, ha pedig ezt nem tudták kiadni, akkor meghatározott pénzösszeg. Ezt sem kapták meg azonban az elmúlt években - teszi hozzá a lap. Megjegyzik: a lap szerint perek tucatja indult emiatt az ORFK ellen.

Németh Lajos elmondta: a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium között - a szervezeti változásokat elrendelő törvény erejénél fogva - kötelező vagyonátadásról szóló megállapodás megkötése során az illetékes vezetőknek nem volt tudomása arról, hogy az érintett köztisztviselőknek ilyen irányú követelése volna.

Ebből következően a rendőrség e követelés fedezetére nem kapott forrást, figyelemmel arra, hogy az APEH időszaka alatt a felperesek ilyen igénnyel a munkáltatóhoz nem éltek - tette hozzá az osztályvezető.

Mint mondta, az ORFK-val szemben 267 volt vagy jelenleg is közszolgálati jogviszonyban álló pénzügyi nyomozó indított pert a készenlét megváltásának kifizetéséről.

A pénzügyi nyomozók által benyújtott követelések teljes összege körülbelül 1,3 milliárd forint és kamatai. Készenlét megváltása tárgyában ez idáig nyolc jogerős ítélet született, amelyben a felpereseknek 18 millió forintot ítélt meg az eljáró bíróság - tette hozzá. Megjegyezte: látható, hogy a rendőrség sok esetben rajta kívül álló okból kerül alperesi pozícióba.

Az adónyomozókat és intézményüket a törvényi előírásoknak megfelelően 2003. elején integrálták az ORFK szervezetébe, a vagyonátadásról szóló megállapodást 2003. április 15-én írta alá Lamperth Mónika belügyminiszter és László Csaba akkori pénzügyminiszter.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek