Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lélektani határ felett az üzemanyag ára - bátran lehetne tenni ellene

Szombattól a 95-ös ólmozatlan benzin ára 258,50 forint, a 98-as ólmozatlan benzin 267,50 forint, a gázolaj pedig 252 forint lesz. A Fidesz minden segítséget megad a kormánynak ahhoz, hogy mihamarább beavatkozhasson, ha az üzemanyag ára egy meghatározott összeg fölé emelkedik. Egy erről szóló javaslatot Lázár Mózes és Tállai András nyújtotta be csütörtökön.


Dátum: 2005-04-07 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36284
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:55.096257, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lélektani határ felett van az összes üzemanyag ára már most is, és szombattól újabb öt illetve hétforintos növekedésre lehet számítani, így az üzemanyagárak történelmi csúcsot döntenek majd. A kormánynak azonnal be kell avatkoznia - szögezte le Lázár Mózes csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján. A Fidesz hajlandó minden segítséget megadni a kormánynak, támogatja a sürgősséggel történő benyújtást és tárgyalást, a házszabálytól való eltérést.

Emlékeztetett Lázár Mózes a hírTV-ben Kovács Tibor szocialista frakcióvezető-helyettes által mondottakra, miszerint ha nagymértékű lesz az emelkedés, újra megvizsgálják a kompenzáció lehetőségét. Ezzel szembemegy Batiz András kormányszóvivő, aki az áremelés bejelentése után kijelentette: nem kíván beavatkozni a Gyurcsány-kormány. Ha a szocialista képviselőkben is megvan a hajlandóság, akkor rá kell venni a kormányt a beavatkozásra.

Nem lenne bevételkiesés

Lázár Mózes kifejtette, nem igaz, hogy ez bevételkieséssel járna. Ismertette, a Magyar Ásványolaj Szövetség számításai szerint a "benzinturizmus", azaz a határ mellett lakók és a teherautók, kamionok külföldi tankolása tavaly mintegy 30 milliárd forintos adóbevétel kiesést okozott. Ha a kormány csak a lehetőségét megteremtené annak, hogy azonos szintű legyen az üzemanyag ára, mint a környező országokban, akkor nem veszne el ez a 30 milliárd. Ha "olyan bátor lenne, hogy néhány forinttal alacsonyabb lenne a benzinár, akkor pedig nemcsak megmaradna ez az összeg, hanem jönnének is ide tankolni", és itt fizetnék meg az áfát, a jövedéki adót.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek