Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fejlesztési program a közös tervek megvalósítására

Az esztergomi vár Lovagtermében tartott közgyűlésükön fogadták el a térség polgármesterei az Ister-Granum Eurorégió fejlesztési programját. A települések fejlesztési koncepcióival összhangban elkészült program fontos lépés a szervezet történelmében. A dokumentum egyik feltétele az Európai Unió által kiírt pályázatokon történő elindulásnak, ezzel a programmal válik az együttműködés a Brüsszel által elfogadott és előírt feltételeknek megfelelő eurorégióvá.


Dátum: 2005-04-07 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36292
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:57.485415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar és szlovák térség száz települését magában foglaló társulás együttműködésének tapaszta-lataira támaszkodva, az alulról indult kezdeményezéseket koordinálva a fejlesztési program a tervek közös megvalósítását segíti. A közös történelem, a gazdasági előnyök és a gyorsan fejlődő társadal-mi kapcsolatok számos előnyt nyújtanak. Ezeket az előnyöket érdemes kibontani és kihasználni a térség polgárainak érdekében.

Az Európai Unió pénzügyi forrásaiból a regionális politikák támogatására fordítandó alapokból a 2007-2013 közti uniós költségvetési periódusban lehetőség nyílik az uniós normáknak megfelelő programrégiók fejlesztéseinek, beruházásainak támogatására. Ezeknek az elvárásoknak kívánt meg-felelni a 2003 novemberében megalakult Ister-Granum Eurorégió a fejlesztési program elkészítésé-vel és elfogadásával. A dokumentumot Esztergom megbízásából a Pro Ruris Kkt. dr. Kulcsár Lász-ló, a gödöllői Szent István Egyetem professzora vezetésével készítette el.

A tervezési folyamat első szakasza a helyzetfeltárás, amelynek során ismertették az Eurorégió fej-lesztésével szorosan összefüggő gazdasági és társadalmi szektorok helyzetét, fő sajátosságait. Ez a problémaorientált elemzés a fejlesztési stratégia megalapozását szolgálta.

A második szakasz a fejlesztési "forgatókönyvek" elkészítése volt, ennek eredményeként három forgatókönyv ismertetésére került sor a szerdai közgyűlésen. A polgármesterek által kiválasztott vál-tozat segítségével a régió maximálisan kihasználhatja lehetőségeit és adottságait. A szereplők közöt-ti hatékony koordinációval optimális fejlődési trend alakul ki, a régió forrásvonzó képessége, nem-zetközi ismertsége és elismertsége nő. A dokumentumba beépítik a régiós települések fejlesztési el-képzeléseit, terveit, amelyeket a közgyűlésen ismertettek a javaslathoz hozzászóló polgármesterek. Így a régió adottságait maximálisan kihasználó fejlesztési forgatókönyv szerint a közlekedés, az ipar, a mezőgazdaság valamint a turizmus területén olyan fejlesztéseknek kell megvalósulnia, ame-lyek a települések fejlesztési terveivel teljes összhangban szolgálja a térség érdekeit.

Kapcsolódó elemek