Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mádl Ferenc megérkezett Rómába

Mádl Ferenc köztársasági elnök és felesége csütörtök megérkezett Rómába, repülőgépük az olasz főváros melletti Pratica di Mare katonai támaszponton szállt le röviddel 18 óra előtt. Mádl Ferenc és a magyar küldöttség többi tagja - akik pénteken érkeznek Rómába - II. János Pál pápa péntek délelőtt tíz órakor kezdődő temetési gyászszertartásán vesz részt a vatikáni Szent Péter-bazilikában.


Dátum: 2005-04-07 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:58.064151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A köztársasági elnök csütörtök este jelen lesz azon az engesztelő misén is, amelyet a Római Magyar Akadémia melletti templomban (Via Giulia) Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Paskai László bíboros mutatnak be. A szertartáson a Rómában élő és dolgozó magyarok jelentős számban képviseltetik magukat, s várhatóan jelen lesz Orbán Viktor volt kormányfő, a Fidesz elnöke is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek