ÁSZ: ellehetetlenült a kollégiumi közalapítvány közfeladatainak ellátása
A költségvetési források hiányában ellehetetlenült a Nemzeti Kollégiumi Közalapítvány (NKKA) közfeladatainak ellátása, noha erre az igény továbbra is fennáll - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) MTI-hez csütörtökön eljuttatott jelentésében.
Dátum: 2005-04-07 18:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36295
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:58.371642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ÁSZ a 2001-2004 első félévét vette górcső alá. A számvevők megállapították, hogy a közalapítvány ez idő alatt összesen 3,4 milliárd forint bevételt realizált, amely csaknem teljes egészében a költségvetésből származott. A bevétel 76,1 százaléka a Munkerőpiaci Alapból, 20,1 százaléka a központi költségvetésből származott.
Az ellenőrzött időszakban az NKKA részére nyújtott költségvetési támogatás csökkenő tendenciát mutatott (2001-ben 2.947 millió forint, 2002-ben 90 millió, 2003-ban 250 millió forint volt, 2004-ben nem kapott költségvetési támogatást) céljai megvalósítása érdekében költségvetésen kívüli forrásokat a közalapítványnak nem sikerült bevonnia.
A kormány 2004-ben az NKKA megszüntetéséről, és fejezeti kezelésű előirányzattá való átalakításról határozott.
Az Oktatási Minisztérium (OM) a fejezeti kezelésű előirányzattá történő átalakítást nem tartotta járható útnak, a megadott határidőre nem szüntette meg, és nem alakította át fejezeti kezelésű előirányzattá a közalapítványt részben jogszabályi feltételek hiányára, részben forráshiányra hivatkozva.
2005-re az Országgyűlés a költségvetési törvényben a közalapítvány nevére címzett támogatást nem hagyott jóvá, az OM fejezetében kollégiumfejlesztési célú fejezeti kezelésű előirányzat sem szerepel. Így költségvetési források hiányában a közfeladat további ellátása ellehetetlenült, bár a közfeladat ellátása iránti igény továbbra is fennáll.
A közalapítvány az ellenőrzött időszakban a munkaerő-piaci alap szakképzési, képzési és fejlesztési alaprészéből összesen 2,6 milliárd forint támogatásban részesült, amelyből a 2001-ben kapott 2,4 milliárdos támogatás felhasználási céljai nem kötődtek közvetlenül a szakképzéshez, de a közalapítvány célfeladatai megvalósítását biztosították.
A 2003. évi 0,2 milliárd forint támogatás célja azonban már megfelelt a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény előírásainak.
"Mindezekből következik, hogy az NKKA céljai megvalósítása érdekében a felhasznált bevételek háromnegyede mértékéig olyan forrást kapott a szakképzési alaprészből, melynek törvény szerinti rendeltetése a kollégiumi fejlesztési célok megvalósítását nem tette volna lehetővé, ugyanis a kollégiumok nem minősülnek szakképző intézménynek" - állapította meg az ÁSZ.
A kuratórium csak pályázati úton, alapító okiratának és szabályzatainak megfelelően nyújtott támogatást, minden pályázat kiírásáról döntött, azokat nyilvánosan meghirdette, a felhívások megfeleltek a törvényi előírásoknak.
A közalapítványi célok teljesítése érdekében a kuratórium 24 pályázatot írt ki összesen 28 témakörben, és 3 milliárd forint támogatást ítélt meg kollégiumoknak. A támogatási döntések 53,4 százaléka beruházási, 28,3 százaléka informatikai fejlesztési, 12,6 százaléka szakmai szervezetek és önszerveződések támogatása, 2,1 százaléka ösztöndíjak, 2,1 százaléka környezeti nevelési, 1,5 százaléka Magyarországon tanuló határon túli diákokat elszállásoló kollégiumfejlesztés célra irányult.
Az NKKA alapító okirata szerinti feladatai közül a kábítószer fogyasztás megelőzésével kapcsolatos programokat, valamint a kollégiumpedagógiai szakirodalom, a szakmai innováció eredményeinek rendszeres közreadását nem támogatta, ezekre forrás hiányra hivatkozva pályázatot nem írt ki.
Az ÁSZ azt javasolta a kormánynak, hogy szerezzen érvényt a közalapítvány megszüntetésére vonatkozó határozatának, a kuratóriumnak - többek között - a támogatási szerződésekben meghatározott szankciók következetes érvényesítését, a közbeszerzési szabályok megsértése miatti felelősség vizsgálatát, a pénzkezelési szabályzat előírásainak következetes betartatását.
MTI - fideszfrakcio.hu