Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az elhunyt pápáért virrasztanak Máriapócson

Több száz hívő virraszt II. János Pál pápáért a máriapócsi görög katolikus bazilikában csütörtök éjjel. Az Európa-hírű kegyhelyen, ahol az elhunyt egyházfő is járt 1991. augusztus 18-án, a virrasztás előtt gyászliturgiát tartottak, amelyet a szertartásra érkező zarándokcsoportok papjainak közreműködésével Kiss Antal igazgató-lelkész mutatott be.


Dátum: 2005-04-07 19:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:58.688150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A virrasztást a könnyező Istenszülő kegyképe előtt tartják a bazilikában, ott, ahol II. János Pál pápa is imádkozott tizennégy évvel ezelőtti látogatása során, amikor kétszázezer hívő előtt mutatott be szentmisét Máriapócson.

A katolikus egyházfő akkor bizánci szertartású szent liturgiát végzett, így fejezte ki pápai megbecsülését és elismerését a kelet-európai országok görög katolikus közösségeinek a ,90-es évek előtti, a hitük miatt elszenvedett sok üldöztetésért, megaláztatásért.

Máriapócson pápai emlékhely is őrzi II. János Pál 1991-es látogatásának emlékét, a bazilikánál pedig bronzkapu emlékeztet egykori egyházfői zarándoklatára.

A virrasztáshoz mintegy oltárként szolgáló, Szűz Máriát ábrázoló kegykép ősét 1676-ban Csigri László, máriapócsi bíró készíttette fogadalomból és hálából, török rabságából történt szabadulásának emlékére. Az ikon először 1696. november 4-én könnyezett az akkori kis fatemplomban, ahonnan I. Lipót osztrák császár és magyar király 1697. március 1-én Bécsbe vitette, ma is az ottani Szent István-székesegyházban őrzik.

Az egyháztörténet szerint a könnyező Mária-képről több másolatot készítettek. Az egyik Máriapócsra, az eredeti alkotás helyére került ikonosztáz 1715. augusztus 1-én ismét könnyezett.

A kegyhelyen a harmadik könnyezést 1905. december 3-án jegyezték fel, aminek tényét egyházi és világi vegyes bizottság ellenőrizte, és állapította meg annak valódiságát.

A máriapócsi kegytemplomot - a valamikori kis fa imaház helyett kéttornyú, impozáns kőtemplom épült - 1948-ban XII. Pius pápa emelte bazilika rangra.

A kelet-magyarországi görög katolikus hívek II. János Pál pápa pénteki temetésének napján, a nyíregyházi püspöki templomban vesznek részt gyászliturgián reggel 8.00 órától, majd televízión együtt nézik meg az egyházfő római temetésének gyászszertartását, így búcsúzva vallási vezetőjüktől.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek