Felsőoktatás: válsághoz vezet a bátor forráskivonás
Magyarország akkor lehet sikeresebb, például a tanároknak akkor lehet sokkal magasabb a fizetése, ha közösen csinálunk egy gazdagabb országot - jelentette ki Gyurcsány Ferenc csütörtökön Egerben. A Fidesz javaslata ezzel szemben az, hogy a pedagógusok béremelésére évente kerüljön sor a jelenlegi 3 évenkénti helyett, illetve az, hogy ne vonjanak el fizetést az oktatóktól, ahogy ez tavaly a 13. havi bérekkel történt.
Dátum: 2005-04-07 20:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:01.795571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője az MTI-nek csütörtökön este azt mondta: "Gyurcsány Ferencnek nem sok oka van nemhogy a dicsekvésre, de a bizakodásra sem". Hozzátette: "az eddig eltelt időben azt láttuk, hogy mindent akarnak csinálni, de eddig semmit nem csináltak, és ahol már hozzányúltak a kialakult rendszerhez, ott csak kárt okoztak".
Sió László a felsőoktatási törvényjavaslat egyik hátrányaként értékelte, hogy ennek alapján - szavai szerint - jelentősen tovább csökken a felsőoktatásban az államilag finanszírozott hallgatói létszám. Hozzátette: a felsőoktatás válságához vezethet az a 15-25 százalékos forráskivonás, ami a normatív finanszírozás mellett következhet be azzal, hogy kevesebb diák rövidebb ideig tanul a kétszintű oktatási rendszerben.
Sió László kijelentette: nem volt és nem is lesz olyan, aki a Medgyessy-, vagy Gyurcsány-kormány által finanszírozott kollégiumban járna. "Az esetleg most felépülő kollégiumokért a következő kormányok állják a számlát, 20 évig törlesztik majd a költségeket" - mondta. Hozzátette, hogy nem is akármilyen formában, hanem "négyszer fizet, egyet kap akcióban".
MTI - fideszfrakcio.hu