Mise a római magyar templomban az elhunyt pápa lelki üdvéért
Misét mutatott be az elhunyt pápa lelki üdvéért csütörtök este a Római Magyar Akadémia melletti templomban (Via Giulia) Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Paskai László bíboros, továbbá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Rómában tartózkodó tagjai. Feleségével a szertartáson jelen volt Mádl Ferenc köztársasági elnök és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.
Dátum: 2005-04-07 20:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:02.715256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mádl Ferenc aki feleségével csütörtök kora este érkezett Rómába II. János Pál pápa pénteki temetésére, valamint Erdődy Gábor vatikáni és Kovács István római magyar nagykövet.
A szentmisére a Rómában élő és dolgozó magyarok, továbbá az ide érkezett zarándokok közül ugyancsak sokan eljöttek, s jelen volt Orbán Viktor volt kormányfő, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke is, aki már szerda óta Rómában tartózkodik.
MTI - fideszfrakcio.hu