Kényszerleszállást hajtott végre a cseh államfő Rómába tartó különgépe
Kényszerleszállást hajtott végre csütörtökön késő este Münchenben Václav Klaus cseh államfő Prágából Rómába tartó repülőgépe, mert az egyik ablaküvegen repedést észleltek a pilóták - jelentette a prágai közszolgálati rádió. A leszálláskor senki sem sérült meg.
Dátum: 2005-04-08 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:05.196968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cseh államfő kíséretével II. János Pál pápa temetésére indult Prágából katonai különgéppel, de röviddel a felszállás után a pilótafülke egyik ablaküvege ismeretlen okok miatt megrepedt, ezért a gép leszállási engedélyt kért Münchentől. Jirí Hájek elnöki szóvivő szerint Václav Klaus megvárta, amíg Prágából megérkezik az új katonai gép Münchenbe, majd azzal repült tovább Rómába.
MTI - fideszfrakcio.hu