Csökkent az infláció és a munkanélküliség - Csehországban
Csehországban márciusban átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak februárhoz képest, és 1,5 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly márciusban, jelentették a cseh statisztikai hivatalban pénteken.
Dátum: 2005-04-08 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:07.076921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Februárban 0,2 százalékos havi és 1,7 százalékos tizenkét havi inflációt mértek Csehországban. A munkanélküliség márciusban 9,4 százalékosra csökkent a februári 9,6 százalékról, közölték ugyancsak pénteken. Tavaly márciusban 9,5 százalékos volt az állástalanok aránya Csehországban. A nyilvántartott, munkavállalásra kész állástalanok száma márciusban átlagosan 505.189-re csökkent a februári 517.892-ről.
MTI - fideszfrakcio.hu