A Híradó nem mondhatja meg, hogy ki a szélsőjobboldali
A Panaszbizottság megvizsgálta a Magyar Televízió Rt. 2005. március 16-án sugárzott Híradó c. műsorát, amiben "szélsőjobboldalinak" minősítette a Pajzs Szövetséget. A Panaszbizottság megállapította, hogy a panasz megalapozott.
Dátum: 2005-04-08 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:07.405436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szélsőjobboldali minősítést egy politikai vagy társadalmi szervezet, illetve mozgalom - a kifejezéshez tapadó szociológiai, politológiai és köznapi jelentés tartalomra tekintettel - méltán tarthatja sérelmesnek. Erre figyelemmel a Panaszbizottságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a műsorszolgáltató a kifejezés jelzőként történő használatával megsértette-e a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény valamely alapelvi rendelkezését. Ennek során a Panaszbizottság megállapította, hogy a műsorszolgáltató magatartása a Rttv. 3. § (3) bekezdésében felállított tilalomba ütközött, mely szerint "a műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség ... nyílt vagy burkolt megsértésére ...".
A műsorszolgáltató ugyancsak megsértette a Rttv. 4. § (3) bekezdésének rendelkezését is, mely szerint "a műsorszolgáltató politikai tájékoztató és hírszolgáltató műsorszámaiban ... tudósítóként rendszeresen közreműködő munkatársa .... politikai hírhez véleményt, értékelő magyarázatot - kivéve a hírmagyarázatot - nem fűzhet".
Végezetül a Panaszbizottság megállapítja, hogy az adott riportban a panaszos bármilyen jelzővel történő minősítése - figyelemmel a hír alaptémájára (ti. gazdatüntetés) - indokolatlan volt.
OS - fideszfrakcio.hu