Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött II. János Pál temetési szertartása

Délelőtt tíz óra után néhány perccel megkezdődött a vatikáni Szent Péter téren II. János Pál temetési szertartása.


Dátum: 2005-04-08 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:07.705484, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A ciprusfa koporsót 12 feketébe öltözött férfi hozta ki a Szent Péter-bazilikából, és helyezte a templom bejárata előtt felállított oltár elé. Eközben a kórus a Requiem aeternam dona eis Domine (Adj néki örök nyugodalmat, Uram) éneklésével vezette be a háromórásra tervezett szertartást. A koporsóra ráhelyezték az Új Testamentum kinyitott példányát, miközben az oltártól jobbra elhelyezkedő világi méltóságok (államfők, miniszterelnökök, uralkodó házak képviselői) felállva tisztelegtek az elhunyt szentatya emléke előtt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek