Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iskolai megemlékezések a nemzeti gyásznapon

A pénteki nemzeti gyásznapon ugyan nincs tanítási szünet, de a kormány döntése értelmében az iskolákban lehetővé kell tenni, hogy a diákok tanórán vagy külön rendezvényen méltó módon emlékezhessenek meg II. János Pálról. Az MTI néhány fővárosi és vidéki iskolában megkérdezte, hogy a pápa temetésének napján miként tisztelegtek az elhunyt egyházfő emléke előtt.


Dátum: 2005-04-08 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:13.863725, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A budapesti II. kerületi Klebelsberg Kunó Általános Iskola és Gimnáziumban kora reggel komolyzenét sugárzott az iskolarádió. Az elhunyt egyházfő életútját ugyancsak az iskolarádióban elevenítették fel a harmadik tanítási órán, 10 órakor, amikor Rómában megkezdődött a temetési gyászszertartás - mondta el Angyal Katalin iskolatitkár.

A fővárosi I. kerületi Szent Benedek Általános Iskola és Gimnáziumban pénteken reggel, még a tanítás előtt rekviemet tartottak II. János Pál pápa tiszteletére - mondta Tóth Gábor igazgató.

Az oktatási intézmény vezetője az iskolarádióban felolvasta a katolikus egyházfő múlt vasárnapra írt, a hívekhez szóló utolsó elmélkedését. A délután folyamán lehetőség nyílik arra, hogy a tanulók megnézzék a gyászszertartást megörökítő televíziós felvételt. Tóth Gábor kiemelte: ahogy az elmúlt minden nap, pénteken is megemlékeztek a katolikus egyházfőről az órarendbe beépített szentmisében, míg a faliújságokon, az osztálytermekben, a folyosókon képes megemlékezéseket helyeztek el.

A szintén fővárosi XIX. kerületi Karácsony Sándor Rózsateri Református Általános Iskolában pénteken egybegyűltek a tanulók és közösen nézték meg a televíziós közvetítést a pápa vatikáni gyászszertartásáról, illetve az azt megelőző műsort a katolikus egyházfő életútjáról. Soós Katalin igazgatóhelyettes elmondta, hogy ezt követően a tanárok osztályonként is szóltak néhány szót a diákokhoz.

Csiba Árpádné, a martonvásári Beethoven Általános Iskola igazgatója az MTI-nek elmondta, a temetés napján 10 órakor minden osztályban egyperces néma felállással emlékeztek meg a diákok és a pedagógusok II. János Pálról.

A tanárok ezek után egy rövid előadást tartottak a pápáról, az iskola diákönkormányzata pedig egy faliújsággal emlékezett meg az elhunyt egyházfőről.

Kühn János, a szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Kollégium igazgatója elmondta: 10 órakor csöngetés jelezte a gyászszertartás kezdetét, majd egyperces néma főhajtással tisztelegtek a pápa emléke előtt.

Ezt követően az iskolában központilag elkészített háttéranyag segítségével valamennyi osztályban ismertették II. János Pál életútját, munkásságát a diákokkal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek