Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háromszorosára nő az autópályadíj

A parlament gazdasági bizottsága előtt ismertetett előterjesztés szerint a kormány 2008-ig az autópálya-használati díjat a jelenlegi összeg mintegy háromszorosára kívánja emelni - közölte Rácz Róbert és Márton Attila fideszes országgyűlési képviselő pénteken Debrecenben, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2005-04-08 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36347
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:14.485427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A gazdasági bizottság ülésén kiderült, hogy a tavalyi év 20 milliárd forintos matrica-bevételét 2008-ra 50-60 milliárdra kívánják növelni, amit csak úgy lehet értelmezni, hogy két-háromszoros autópályadíj-emelést tervez a kormány" - hangoztatta Rácz Róbert.

A fideszes politikusok közölték: ez annak a következménye, hogy ezáltal fogják megfizettetni a magántőke bevonásával, PPP-program keretében történő beruházást, amivel 15 évre 690 milliárd forinttal adósítják el az országot.

Rácz Róbert szerint így lesz az autópálya 1,2 milliárd forintos kilométerenkénti beruházási költségéből 2,4-2,6 milliárd forint kilométerenként.

A fideszes képviselők emlékeztettek rá, hogy ők már korábban is mondták: a kormány az autópálya-díjak emelésére készül, de eddig - mint fogalmaztak - "ezt mindig tagadta a kormány".

"Most a gazdasági bizottság ülésére készített előterjesztésből, mint ahogy az illetékes államtitkár szavaiból is, kiderült: erről van szó, méregdrága autópálya-díjakra lehet számítani" - mondta Rácz Róbert a debreceni sajtótájékoztatón.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek