Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Helyreállítják a Debreceni Egyetem aulájának díszüvegeit

A Debreceni Egyetem (DE) fennállásának 100. évfordulójára 2012-re helyreállítják az intézmény műemléki főépülete aulájának díszüvegezését - jelentette be pénteken sajtótájékoztatón Nagy János rektor.


Dátum: 2005-04-08 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:15.440394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékeztetett rá, hogy az aula ablakait a háború előtt üvegfestmény díszítette.

Elmondása szerint az üvegfestmények alkotója Róth Miksa, az ország akkor talán legjelentősebb üvegfestő művésze volt.

"A festmények azokat az egyetemeket ábrázolták, amelyeket a Református Kollégium diákja a korábbi évszázadokban gyakran felkerestek: Zürich, Genf, Wittenberg és Utrecht universitasait" - mondta a rektor. Hozzátette: az egykori rektori beszámolók szerint a képek eredetijét az érintett egyetemek küldték meg Debrecenbe.

Az ablakok a háborúban 1944 őszén jelentős kárt szenvedtek, restaurálásukra nem volt pénz.

A mostani kalkuláció szerint a teljes újjáépítés 50-100 millió forint körüli összegbe kerül; a díszüvegek újraalkotását a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által jóváhagyott restaurálási terv alapján készítik.

Nagy János végezetül közölte, a munkákat úgy kell ütemezni, hogy az évek során legyártott alkotások 2012-ben az egyetem alapításának 100. évfordulóján egyszerre kerüljenek a helyükre.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek