Irakban is hiányos volt a felszerelés
Afganisztánhoz hasonlóan Irakban is számos gond volt a katonák felszerelésével és ellátásával, a magyar katonák mégis tökéletesen teljesítettek és a legelismertebbek közé tartoznak a missziókban. A vezérkari főnök helyettese szerint a tapasztalatokból okulva csak olyan felajánlásokat tehetünk a jövőben, amelyek nem haladják meg a lehetőségeinket - írja a Magyar Nemzet.
Dátum: 2005-04-09 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:19.695440, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felszerelési és ellátási gondok adódtak az afganisztáni misszióhoz hasonlóan az iraki kontingensnél is, ezért elengedhetetlen a missziók logisztikai támogatásának reformja - derült ki a napokban egy katonai rendezvényen. Az Összhaderőnemi Logisztikai Támogató Parancsnokság (ÖLTP) konferenciáján a szakértők közölték: a missziós tapasztalatokból kiindulva egységes, lehetőleg minden külszolgálaton jól alkalmazható felszereléssel kell ellátni a Magyar Honvédséget, és átalakításra szorul a beszerzésekhez köthető szabályozó rendszer is. A konferencián például többször elhangzott, hogy az Irakba kiküldött BTR 80A típusú páncélozott harci járműveket megviselte a heti több ezer kilométeres igénybevétel. A BTR-ek kerekeinek gumiköpenyei gyorsan elkoptak, és az első időszakban néha le is robbantak. A BTR-ek javításához a hadsereg légi szállítási hiányosságai és a beszerzési folyamat hosszabb ideje miatt nehézkesen érkeztek meg az igényelt alkatrészek.
A sivatagi körülmények között egyes fegyverekkel is problémák voltak, mert a katonák szerint gyenge volt a tárak minősége, és a misszió nem volt elégedett a sivatagi bakancsokkal sem. Egyelőre nem rendszeresítették a repeszálló kevlár sisakokat sem a magyar haderőnél. A konferencián elhangzott, hogy a rossz csomagolás miatt elhasználódtak az iraki egység vegyvédelmi ruhái is, amelyek egy része használhatatlanná vált. A szükséges kiegészítő eszközök szállítását azonban sok minden megnehezítette. Braun László, a vezérkari főnök helyettese zárszavában megjegyezte: a negatív tapasztalatok ellenére minden feladat végrehajtásához biztosították a feltételeket. A konferencia lényege éppen az volt, hogy a problémákat nyíltan megbeszélhessék a katonai vezetők, és az elavult szabályozó rendszeren ezek alapján tudjanak változtatni. A jövőben csak olyan képességeket szabad felajánlani, amelyekkel rendelkezik is a honvédség - jelentette ki Braun.
MTI - fideszfrakcio.hu