Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Próbaüzem alatt Bonyhád új ivóvízbázisa

Hamarosan átadják Bonyhád új, mintegy 660 millió forintból megvalósított ivóvízbázisát, amelynek eredményeként felválthatják a hetvenes évek környezetszennyezése miatt veszélyessé vált déli ivóvízbázist; a kutak jelenleg próbaüzemet végeznek - tájékoztatta az MTI-t Kozma Anikó, a város műszaki osztályának vezetője.


Dátum: 2005-04-09 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:19.990333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A beruházáshoz 2001-ben több, mint 530 millió forintos címzett állami támogatást kapott a város, a munkálatok az ALTERRA Kft. kivitelezésében 2003 márciusában kezdődtek, két helyszínen felváltva dolgoztak, így a város vízellátása folyamatos volt - közölte Kozma Anikó.

Az északi vízbázison nyolc mélyfúrású kút valamint új vízműtelep, a déli vízműtelepen négy mélyfúrású kút létesült, s mindkét telep vas és mangántalanító berendezéssel egészült ki - fűzte hozzá.

Az előzményeket ismertetve elmondta: a hetvenes években 38 ezer hordónyi mérgező anyagot helyeztek el a közeli Hidason, ahol a Budapesti Vegyiművek gyáregysége volt. A környezetvédelmi hatóság 1994-ben elrendelte a talaj és talajvíz kármentesítését, azonban a különböző szakvizsgálatok előrejelzése szerint várható volt, hogy a talajba került klór-benzol 2004-2005-re a bonyhádi déli ivóvízbázis kútjait eléri.

Az új vízbázis megteremtése sürgető volt, ezért a vízügyi előirányzat támogatásával 2000-2001-ben elkészültek a tervek az ALBA GEOTRADE Rt. gondozásában.

Mint azt a műszaki osztály vezetője közölte, a talajvíz szennyezést 18 figyelőkútból álló monitoring hálózat ellenőrzi, a kutakból rendszeresen vesznek vízmintát, a klór-benzol tartalmat féléves gyakorisággal ellenőrzik a szakemberek, a vízmű figyelőkútjaiban és a vízmű kutakban eddig nem mutattak ki klór-benzolt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek