Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvénytelenségek és tendenciózus elhallgatás az MTV-ben

Az MTV Közalapítvány kuratóriumának 16 tagja ismét kezdeményezte a rendkívüli testületi ülés összehívását, valamint tiltakozik Ragáts Imre, a Magyar Televízió Rt. ügyvezető alelnökének tevékenysége ellen - derül ki két kuratóriumi tag, Ékes Ilona és Pós Péter közleményéből. Egyben kifogásolják, hogy a kuratórium közleményeit az MTV hírműsorai állandóan elhallgatják, miközben veszélyben a televízió pártatlan és független működése.


Dátum: 2002-08-14 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3331
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:18.494671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTV Közalapítvány kuratóriumának 16 tagja ismét kezdeményezte a rendkívüli kuratóriumi ülés összehívását.

A kurátorok továbbra is megkérdőjelezik Ragáts Imre "kinevezésének" jogszerűségét, hiszen a döntést a civil kurátorok megkerülésével az elnökség öt politikai kurátora hozta.

Mint ismeretes, a kuratórium tagjai három héttel ezelőtt 16 aláírás összegyűjtésével már egyszer megkísérelték a kuratórium elnökénél a rendkívüli közgyűlés összehívását, ám akkor Bakó Lajos játszi könnyedséggel ellenőrizhető, formai okokra hivatkozva elutasította a kérést.

A civil kurátorok az ügyészségen és a cégbíróságon is kérték az "ügyvezető alelnök" legitimitásának felülvizsgálatát. Időközben az MTV Rt. Felügyelő Bizottsága is a Fővárosi Főügyészséghez fordult, mert Ragáts Imre olyan szerződések megkötésére készül, amelyek szűkítenék a majdani elnök mozgásterét.

Ragáts az elmúlt hetekben ígérete ellenére nemcsak az intézmény "működőképességét biztosítja", de politikai tisztogatást hajtott végre a közszolgálati televízióban. Eltávolította a kulturális- és hírműsorok munkatársait, megalázó módon visszaminősített vezető munkatársakat, rendkívüli szabadságra küldte A Hét című politikai műsor főszerkesztőjét.

Kinevezte ugyanakkor az MSZP kampányrendezvényeinek háziasszonyát, Sugár Ágnest kulturális igazgatónak, Rudi Zoltánt pedig a hírek szerint 1,1 milliós fizetéssel megbízta a hír- és programigazgatói feladatok ellátásával. Rudi Zoltán több tízmilliós végkielégítéssel 1999-ben távozott a közszolgálati televíziótól, annak köszönhetően, hogy az MTV vezetői akkor is két munkaszerződést kötöttek vele. Rudi ígéretet tett ugyan végkielégítésének visszafizetésére, de ennek megtörténtét a közvélemény számára még nem igazolta.

Miközben Ragáts sajtóközleményeiben igen ellentmondásos nyilatkozatokat tesz, az MTV hírműsorai tendenciózusan elhallgatják a tulajdonosi testület közleményeit. A vitatott személyi döntések következményeként veszélybe került a közszolgálati televízió pártatlan és független működése, ezért a kurátorok közleményekben tiltakoztak. A Magyar Televízió hírműsorai egyetlen mondatban sem számoltak be az augusztus 12-én, a sajtószabadság védelmében tartott több ezres tüntetésről. Az MTV Közalapítvány kurátorai felhívják a

figyelmet arra, hogy az elmúlt években a Magyar Televízióban minden olyan civil és pártrendezvény nyilvánosságot kapott, amelyet a sajtószabadság védelmében rendeztek.

Az ígéreteit megszegő Ragáts Imrének a kuratórium előtt, jegyzőkönyvben rögzítve kell megvédenie álláspontját. Úgy tűnik az "ügyvezető" nem ezt a megoldást választja. "Információcsere és nézetegyeztetés" céljából egyenkénti személyes beszélgetésre hívogatja a tulajdonosi testület tagjait. Az MTV Közalapítvány tulajdonosi testületének tagjai fenntartásokkal viszonyulnak Ragáts Imre eljárásához, többen vissza is utasították az egyenkénti találkozást.

A rendkívüli ülés kezdeményezői valamennyien egyetértenek azzal, hogy a kérdés valódi rendezési helye a kuratórium ülése.

Budapest, 2002. augusztus 14.

Ékes Ilona és Pós Péter

A Magyar Televízió Közalapítvány társadalmi kurátorai

Kapcsolódó elemek