A konklávéig is hallgatni fognak a bíborosok
Nem állnak szóba a sajtóval a konklávéig sem a pápa utódjának megválasztására a Vatikánban összegyűlt bíborosok - jelentette be szombaton Joaquín Navarro-Valls, a pápaság szóvivője. A bíborosi testület egyhangúlag döntött úgy, hogy hallgatni fognak, nem adnak interjút, nem találkoznak a média képviselőivel.
Dátum: 2005-04-09 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:24.653965, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újságírókat arra kérik, hogy ne tegyenek föl kérdéseket, ne kérjenek kommentárokat. Ez a döntés nem tilalom, inkább egy kérés az újságírókhoz. Nem szabad a bizalmatlanság vagy az érdektelenség jeleként értelmezni - mondta a szóvivő, aki egy kérdésre azért válaszolt.
II. János Pál boldoggá avatása az új pápa "kizárólagos hatáskörébe" tartozik - közölte.
MTI - fideszfrakcio.hu