Nem állt ki Szili mellett az MSZP választmánya
Nem nevezett meg köztársasági elnök-jelöltet az MSZP választmánya a párt jövő pénteken összeülő kongresszusának. Változatlanul azt a Szili Katalint támogatják a legtöbben, akit az SZDSZ nem hajlandó elfogadni.
Dátum: 2005-04-09 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:27.443928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezért a kisebbik kormánypárttal tárgyaló szocialista delegáltaknak szabad mandátumot adott a választmány, vagyis Szili Katalin mellett más személyekről is egyeztethetnek. A szocialisták olyan köztársasági elnököt akarnak, akit az MSZP jelöl és az SZDSZ támogat.
Forrás: hírtv.hu