Kormányváltás mellett az ország újjáépítésére is szükség van
A Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) legfőbb célja a magyar vidék azon részének megmozdítása, amely 2002-ben nem mozdult - mondta a szervezet elnöke vasárnap Egerben. Ide kattintva meghallgathatja Turi-Kovács Béla Magyar Katolikus Rádiónak adott interjúját.
Dátum: 2005-04-10 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:29.174549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ma egy olyan kisgazda mozgalom indult el, amely május 8-án Solton ezer olyan kisgazdát lát majd vendégül, a szövetség elnökével együtt, akik arra tettek és tesznek újra hitet, hogy a magyar vidéket, a vidéknek azt a részét, amely 2002-ben nem mozdult, megmozdítjuk - mondta a KPE egri csoportjának alakuló ülésén Turi-Kovács Béla. A politikus úgy vélekedett, hogy 2006-ban nem egyszerűen kormányváltásra van szükség, hanem az ország újjáépítésére. Hová jutott Magyarország tizenöt év alatt, hogy a szegénység újra jelen van? - tette fel a kérdést Turi Kovács Béla. Mint hozzátette, ennek megváltoztatásához a jövő Magyarországának egy erős néppártra van szüksége, amely nem felszámolja a hozzá csatlakozó erőket, hanem kiteljesíti. Ma ott tartunk, hogy a folyamat kétharmadát már megtettük, és ha tovább megyünk az úton, a néppárt győzelemre lesz ítélve - mondta Turi-Kovács Béla.
MTI - fideszfrakcio.hu