Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialistáknak kell a trágár Székhelyi

Leszavazta a szocialista többségű szegedi önkormányzat a Székhelyi József menesztéséről szóló fideszes előterjesztés napirendre vételét. Az ellenzékiek szerint a színház főigazgatója a Himnusz trágár átköltése miatt méltatlanná vált tisztségére.


Dátum: 2005-04-10 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36395
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:29.480417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Székhelyi József felmentését kezdeményezte a Fidesz szegedi közgyűlési frakciója. Beadványukban az ellenzéki politikusok úgy fogalmaztak: elfogadhatatlannak tartják a szegedi színház főigazgatójának a Himnusz trágár átköltésével kapcsolatos, nagy nyilvánosság előtt tett kijelentéseit. A fideszes indítvány szerint a közgyűlésnek azonnali hatállyal vissza kellene vonni a főigazgató kinevezését. A szocialista többségű testület azonban a javaslat napirendre vételét nagy többséggel elutasította.

Az ellenzékiek a következő közgyűlésen ismét javasolják Székhelyi menesztését, sőt, azt indítványozzák, hogy mivel az igazgató saját megítélése szerint "átkozottul jó színész", ezért színészi munkakörben foglalkoztassák tovább.

hirtv.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek