Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adócsökkentés helyett: jövő héttől itt a vállalkozói járulék

A jövő héten kell először fizetni vállalkozói járulékot, az idei évre vonatkozó adójogszabályok alapján, közölte az adóhivatal. Az egyéni és társas vállalkozók az egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem után 4 százalékos mértékű vállalkozói járulékot kötelesek fizetni.


Dátum: 2005-04-10 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36396
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:29.797497, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az APEH tájékoztatása szerint az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló, tavaly elfogadott törvény vonatkozó paragrafusa kiegészítette a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi törvényt. Így a 2005. január 1-jétől hatályos módosítás szerint az egyéni és társas vállalkozó az egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem után 4 százalékos mértékű vállalkozói járulékot köteles fizetni.

Nem kell vállalkozói járulékot fizetni annak a vállalkozónak, aki öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesül, vagy arra jogosulttá vált, továbbá annak, aki vállalkozói tevékenysége folytatásával egyidejűleg munkaviszonyban is áll, és munkaideje eléri a heti 36 órát.

Az egyéni és társas vállalkozó a vállalkozói járulékot negyedévente - a tárgynegyedévet követő hónap 12. napjáig, azaz most április 12-ig - fizeti meg, úgy, hogy a járulékalap éves szinten elérje legalább a minimálbér naptári évre számított összegét, közölte az APEH. A minimum-kötelezettség (hasonlóan a társadalombiztosítási-, nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékhoz) bizonyos esetekben csökkenthető.

Az egyéni vállalkozó a vállalkozói járulékot az adóévre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallása, az egyszerűsített vállalkozói adóbevallást választó egyéni vállalkozó az egyszerűsített vállalkozói adóbevallás részeként köteles bevallani, a társas vállalkozó a bevallásnak a személyi jövedelemadó bevallással egyidejűleg tesz eleget.

origo.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek