Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emlékművet állítottak József Attilának Lillafüreden

Emlékművet állítottak József Attilának Lillafüreden, Óda című verse születésének színhelyén; az alkotást a költő születésének századik évfordulója alkalmából vasárnap leplezte le Vass Lajos, a kulturális minisztérium politikai államtitkára.


Dátum: 2005-04-11 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:32.034257, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lillafüredi Palotaszálló bejárata előtt eddig márványtábla emlékeztetett az 1933-as IGE - Írók Gazdasági Egyesülete - kongresszusára és az Óda című vers megszületésének színhelyére. A szoborkompozíciót a miskolci önkormányzat megbízásából Varga Éva miskolci szobrászművész készítette. A műalkotás a szálló teraszos részén, a palota melletti sétány kőpárkánnyal szegélyezett íves kiszögellésében, a hegyről lezúduló vízesés előtti területen kapott helyet. Az emlékmű bronzból és kőből készült: József Attila életnagyságú alakja a mögötte húzódó 110 centiméter magas párkánynak támaszkodik. A kompozíció lényeges eleme a talajra és a párkányra vetődő női árnyék, amelynek foltját az Óda című vers betűi rajzolják ki.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek