Több munkát és kevesebb pénzt kapnak az önkormányzatok
Szakértők felemásnak tartják, hogy az állam karcsúsításra ösztönöz, ám egyre több feladatot hárít át, így a helyhatóságoknak inkább létszámot kellene bővíteniük - írja a Világgazdaság.
Dátum: 2005-04-11 09:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:34.118162, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Minden eddiginél nagyobb összeggel, 13,5 milliárd forinttal támogatná a központi költségvetés az önkormányzati létszámleépítéseket. Tavaly mintegy négyezer munkatársat küldtek el a megyék és a települések, az idei összeg a becslések szerint 13 ezer közalkalmazott és köztisztviselő elbocsátásához lehet elegendő.
A gazdaság szereplői elvárják az államtól a racionálisabb. olcsóbb működést, de felemás az a megoldás, hogy a kormányzat áthárítja az önkormányzatokra a feszültséget - mondta a Világgazdaságnak a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára, Zongor Gábor.
Az önkormányzatok döntő többsége már az elmúlt években racionalizálta működését. Jelentős létszámleépítés ezen túl már csak azért sem lehetséges, mert az állam folyamatosan egyre több kötelező feladatot hárít át helyi szintre - fejtette i a Világgazdaságnak Kovács Zoltán, az Országgyűlés önkormányzati bizottságának fideszes elnöke, Pápa polgármestere.
Budapest agglomerációjának településeiben inkább felvenni kellene munkatársakat, de jelenleg a kötelező béremeléseket is csak újabb megszorításokkal tudjuk kigazdálkodni - mutatott rá Fáki László, Szigethalom szabad demokrata polgármsetere.
A teljes cikk a hétfői Világgazdaságban olvasható