Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Itt az árvíz - hol a kormány?

A Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos Elnökségének közleménye


Dátum: 2002-08-14 18:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:19.859055, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos Elnöksége örömmel értesült arról, hogy a Medgyessy-kormány több napos késlekedés után végre rászánta magát, hogy szabadságát megszakítva a rekord méretű árvíz sújtotta területeken élő, szerencsétlenül járt családok helyzetével érdemben foglalkozzon.

Az érthetetlen, többnapos tétovázásra a kormánynak magyarázatot kell adnia, hiszen a hétvége óta több száz kilométeren kellett rendkívüli készültséggel figyelni az áradásokat. Az elsődleges becslések szerint a szerencsétlenül járt, vagy kitelepített családok kára több tízmillió forintra tehető. Házak tucatjait öntötte el a víz, több épület összedőlt. Az emberek joggal várták és várják el, hogy katasztrófa helyzetben a kormány és a miniszterelnök a lehető legrövidebb időn belül meghozza a szükséges döntéseket és intézkedéseket.

Felhívjuk a kormány figyelmét arra, hogy a polgári kormány hasonló helyzetben azonnal a rászorultak segítségére sietett. Orbán Viktor akkori miniszterelnök minden belföldi programját lemondva késlekedés nélkül az árvíz sújtotta területre utazott, hogy a helyszínen meghozza a szükséges döntéseket. A költségvetés átcsoportosításával 38 milliárd forintot biztosított a védekezés és a kártérítés költségeire. A polgári kormány négy év alatt összesen 150 milliárd forintot fordított a bel- és árvíz elleni védekezésre.

A Fidesz - Magyar Polgári Párt felszólítja a kormányt arra, hogy a napi politikai csatározásokat félretéve folytassa a polgári kormány által megkezdett gátépítési munkálatokat a veszélyeztetett térségben.

Elvárja továbbá, hogy a kormány költségvetési forrásból haladéktalanul építesse újjá a leomlott házakat és egyéb középületeket, illetve térítse meg az árvízi károkat.

A Fidesz - Magyar Polgári Párt minden olyan intézkedést támogat, amely hathatós segítséget nyújt a bajbajutottaknak.

Budapest, 2002. 08. 14.

Fidesz - Magyar Polgári Párt

Országos Elnöksége

Kapcsolódó elemek