Szakadék?
Suchman Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, az MSZP országgyűlési képviselője az egyik országos napilapban a pártszakadás veszélyére figyelmeztette a szocialistákat a köztársaságielnök-jelölés körül kialakult konfliktussal összefüggésben.
Dátum: 2005-04-11 11:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:34.421133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Észre kell venni, hogy Szili Katalin nem a pártelit jelöltje, hanem az egyszerű párttagoké. Demokráciát akartunk? Van. Alulról jövő kezdeményezést? Van. Gyurcsány Ferencet ugyanaz a vulkanikus erő repítette a magasba, amely Szili Katalint is. Aki ezt nem látja, politikai vakságban szenved. Tavaszi szél vizet áraszt. A jelenlegi konfliktust tovább élezők pedig pártszakadást fognak előidézni" - írta a Népszavában hétfőn megjelent cikkében.
Suchman Tamás szerint "a politikai erőviszonyok, a szokásjog alapján a jelölés joga a koalíción belül nyilván a nagyobbik kormányzó pártot illeti meg, s a kisebbik kormánypárt álláspontjának meghallgatása után, egy lefolytatott egyeztetés alapján közös javaslatot tesznek", de a szocialista frakció tagjai meglepődve látták, hogy a "koalíciós partner nem véleményezett, nem az egyeztetéshez szükséges kérdezz-felelek folyamatot indította el, hanem kinyilvánított. Megmondta, hogy milyet nem szeretne, milyet szeretne, kit nem szeretne, s kit tart nagyon kívánatosnak". "Ez így nincsen rendjén, nagyon nincsen rendjén. 1989-90 óta a Szabad Demokraták Szövetsége a politikai közéletben súlyát, szerepét, jelentőségét, és az általa vélt értékek jelentőségét is meghaladó módon vesz részt. Teheti, mert hagyjuk, ha hagyjuk. De azt gondolom, hogy fordulóponthoz értünk" - írta a szocialista politikus, aki szerint "az elmúlt hetek történései bebizonyították, az SZDSZ törekvései a politikai jó ízlés határait feszegetik". Suchman Tamás szerint "egy éven belül nem fordulhat elő, hogy egy 5 százalékos párt mondja meg Magyarországon, ki nem lehet a szocialisták miniszterelnöke, és ki nem lehet a szocialisták köztársasági elnök jelöltje". Hozzátette: ha a pártvezetés és a pártelit nem érti meg, hogy "megalázták, megzsarolták, megtévesztették, ugyanúgy, mint tavaly nyáron, akkor nagy baj van. Mert el fogjuk veszíteni bázisunk jelentős részét, szavazóinkat, s a választást is".
"A szocialista pártban politizáló liberális baloldaliak, vagy baloldali liberálisok a híd szerepét játszották a két koalíciós partner között. Szükség volt rájuk. Úgy tűnik azonban, hogy túljátszották ezt a szerepet" - állapította meg Suchman Tamás, a pártszakadás veszélyére figyelmeztetve párttársait. Megítélése szerint a közvélemény Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől várja a konfliktus megoldását, hiszen ő a koalíció vezetője. "Számára ez egészen egyszerű ügy, s ettől a mindenkit és mindent lejárató kampánytól pedig óvjuk meg az országot" - zárta cikkét a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, az MSZP országgyűlési képviselője.
MTI - fideszfrakcio.hu