Demokráciadeficit: Hiller szerint az SZDSZ-t nem kérdezte senki
Ahhoz, hogy a köztársasági elnök személyének jelölése kapcsán a koalíciós pártok megegyezzenek, párbeszédre van szükség. Az alábbiakban abba lehet beletekinteni, hogy miképp képzeli el ezt a párbeszédet az MSZP, azon belül is Hiller István.
Dátum: 2005-04-11 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:35.287680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hiller Istvánt Verebes István kérdezte 2005. április másodikán.
Hiller István: Hát, a koalíciós partner még ne artikulálja a nemjeit,
Riporter: de, hát, olvasom!
Hiller István: ... mert még nem kérdezett tőle senki semmit! Úgyhogy érdemes majd akkor, amikor ez, megtörtént, majd elmondani, mit üzennek.
Riporter: De ők már, ők már üzennek, hogy Ön tudja, hogy ha majd elő tetszik állni avval, azt mi nem fogjuk megvenni!
Hiller István: No, hát akkor itt érdemes néhány dolgot tisztázni. Úgy a két párt között, mint a két pártelnök között olyan a politikai és olyan az emberi kapcsolat, hogy nem kell ezt a sajtón keresztül megüzeni.
Riporter: Akkor én miért olvasom?
fideszfrakcio.hu