Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hittel és magyarsággal

Új kiállításokkal tárta ki kapuit a Trianon Múzeum a látogatók előtt szombaton. Tempfli József nagyváradi megyés püspök tartotta a megnyitót. A főpásztor előtte szentmisét mutatott be a Nagyboldogasszony-templomban a magyarságért, Nagy Károly helyi plébánossal koncelebrálva.


Dátum: 2005-04-11 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36416
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:35.878320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szentbeszédében és megnyitójában is kifejezte szomorúságát nemzetünk súlyos erkölcsi állapota miatt, melyben az önzés, a fogyasztói szemlélet az uralkodó. Jeles magyar költők hazafias, hitvalló gondolatait idézve mutatott rá a Kárpát-medencei magyarság ősi testvéri összetartozására, Trianon tragédiájára. A Madách Az ember tragédiája című művéből vett példát párhuzamba állította a magyarságban is jelentkező, tulajdon nemzettestvéreit is megtagadó jóléti szemlélettel, a decemberi népszavazás lelki traumájával.

Könyörgésre hívta az egybegyűlteket a hit és a magyarság megerősödéséért, hogy a magyar nép tudjon irányt változtatni. A megnyitón Palós Emil előadóművész Sajó Sándor katartikus magyarságverseit tolmácsolta az előcsarnokot megtöltő hallgatóságnak, s közreműködött Berszán György zeneszerző alkalmi gitármuzsikájával. Végül Tempfli püspök megszentelte az épület falait.

A kiállítás új blokkjai között láthatják a látogatók Sajó Sándor emlékszobáját, a Történelmi vármegyéink ólomüvegen tárlatot, a legnagyobb magyar kézzel festett címergyűjteményét, Holányi Julianna festőművész nagyenyedi alkotásait és Somogyi Győző festőművész Kárpát-medencei Nagy Térképét.

Forrás: Veszprémi Napló

Kapcsolódó elemek