Az állam pénzt csinálna a kaposvári tömegközlekedésből
Kaposvár polgármestere erkölcstelennek tartja, hogy a helyi tömegközlekedési részvénytársaságban kisebbségi tulajdonos állam, noha eddig egyetlen fillérrel nem járult hozzá a cég finanszírozásához, most részvényeinek eladására készül.
Dátum: 2005-04-11 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36422
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:37.776808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A múlt héten értesültem arról, hogy az ÁPV Rt. nyilvános pályázaton, névértékének kétszereséért, azaz 135 millió forintét értékesíteni kívánja a Kaposvári Tömegközlekedési Részvénytársaságban meglévő kisebbségi részvényeit - mondta Szita Károly, a társaságban többségi tulajdonos önkormányzat vezetője hétfőn, sajtótájékoztatón. Etikátlanak tartjuk azt, hogy a város pénzén megerősített, és jól működő részvénytársaság kisebbségi tulajdonosa, az állam, pénzt kíván csinálni a saját maga javára, úgy, hogy az elmúlt években nem vállalt részt a cég finanszírozásából - fogalmazott a polgármester. Hangsúlyozta: az, hogy ma a Kaposvári Tömegközlekedési Rt. az ország egyik legstabilabb tömegközlekedési részvénytársasága, a két tulajdonos közül csak az egyiknek, a megyei jogú város önkormányzatának köszönhető. Közölte: 1997-től Kaposvár önkormányzata több mint 304 millió forintot költött a társaságra, a kisebbségi tulajdonos, azaz a 48,6 százalékos tulajdonrésszel az ÁPV Rt.-t képviselő Kapos Volán, ellenben egy fillért nem vállalt át a pénzügyi támogatásból. Szita Károly emlékeztetett, 2004 áprilisában az önkormányzat azt kérte az államtól, hogy a Kapos Volán térítésmentesen adja át a részvénytársaságban lévő kisebbségi tulajdont. Ezt az igényt három héttel ezelőtt, a társaságnak nyújtott idei, 71 millió forint önkormányzati támogatás bejelentésével egyidejűleg, ismételten megfogalmaztam - jegyezte meg a polgármester. Közölte: levélben fordul az ÁPV Rt.-hez, illetve az azt felügyelő miniszterhez, kérve, hogy kisebbségi tulajdonként az állam tegyen le eladási szándékáról, vonja vissza a pályázati felhívást, amely ismeretei szerint a héten már megjelenne. Szita Károly ezzel szemben azt kéri, hogy támogassák az önkormányzat egy évvel ezelőtt megfogalmazott igényét, s az állam adja át a kisebbségi tulajdont Kaposvár önkormányzatának.
MTI - fideszfrakcio.hu