Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bugárt támadják a szlovák ellenzéki pártok

Támadják a szlovák ellenzéki pártok Bugár Bélát, amiért a szlovákiai magyarok jogfosztását "törvényesítő" kassai kormányprogram és a Benes-dekrétumok ügyének megnyitását és a sérelmezett szlovákiai magyarok jelképes kárpótlásának kérdését felvetette.


Dátum: 2005-04-11 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:43.788692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szlovák kormányhoz tartozó Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, a szlovák parlament alelnöke a múlt héten kedden Révkomáromban, vasárnap pedig az egyik szlovák kereskedelmi televízióban mondta el, hogy Szlovákia máig adós a magyarok megkövetésével. Emlékeztetett arra, hogy Szlovákia demokratikusan választott parlamentje már évekkel korábban fejet hajtott a zsidók és a kárpáti németek kárpótlási igényei előtt és bocsánatot kért tőlük. Elmondta: a szlovákiai magyaroknak azért kellett bűnhődniük, mert magyarok voltak. Ugyanezért a vagyonukkal kellett fizetniük, a "lakosságcsere" keretében kitelepítették, vagy csehországi kényszermunkára hurcolták őket, de az azóta eltelt több mint fél évszázad során senki még csak bocsánatot sem kért a sérelmek miatt.

Mint minimumhoz, "ragaszkodunk a szlovákiai magyar nemzeti közösség egyszeri, jelképes kárpótlásához" - rögzítették magyar szervezetek a múlt héten Révkomáromban, a kassai kormányprogram kikiáltásának hatvanadik évfordulójára rendezett megemlékezés alkalmából kiadott nyilatkozatban, amelyet pártja nevében Bugár is aláírt. Bugár felvetéseire hétfőn a szlovák parlament két ellenzéki pártja reagált. A Vladimír Meciar vezette Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom LS-HZDS hétfőn nyilatkozatban adott hangot a Bugár szájából elhangzottak miatti nyugtalanságának és úgy vélekedett, hogy a kassai kormányprogram évfordulója kapcsán csak "a lezárt történelmi események körüli vita újragerjesztésére próbálnak ürügyet találni."

A másik ellenzéki erő, a SMER (Irány) nevű baloldali párt elnöke, Robert Fico megengedhetetlennek nevezte, hogy Bugár nyíltan megkérdőjelezte az 1945-ben keltezett, az akkor újraszerveződő Csehszlovákia új kormányának programját alkotó kassai kormányprogram és a (magyarok jogfosztásához törvényi keretet teremtő) Benes-dekrétumok legitimitását. Fico szerint ezért Bugárnak mérlegelnie kellene, vajon a hivatalos szlovák külpolitikával ellenkező megnyilvánulásai összeegyeztethetők-e azzal, hogy a szlovák parlament alelnökeként a továbbiakban is az egyik legmagasabb közjogi méltóság székében üljön.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek