Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány felfüggeszti a vidékfejlesztési célelőirányzat pályázati rendszerét

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter augusztus 16-dikával felfüggeszti a vidékfejlesztési célelőirányzat idei pályázatos támogatási rendszerét. A vidéki települések komfortosabbá tételére és a lakosság megtartását szolgáló intézkedésekre adható pénzekre ezen túl tehát már nem lehet majd pályázni.


Dátum: 2002-08-14 20:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:20.523042, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Imre a pályázatok felfüggesztéséről a rendelkezésre álló források kimerülésére, valamint a SAPARD-program szeptember elején várható indulására való tekintettel döntött így. Az augusztus 16-ig benyújtott vagy postai dátumbélyegzővel ellátott pályázatokat még elbírálja az illetékes bizottság. Ebben az évben a vidékfejlesztési célelőirányzatra forrásként 2,75 milliárd forint állt rendelkezésre. Erre az összegre az idén összesen 1.300 pályázat érkezett. A pályázók elsősorban infrastruktúrafejlesztési programokra kívántak pénzt szerezni. Elsősorban útépítést, energia- és szennyvízhálózat-kiépítést, piaci felvásárló helyek létesítését, továbbá informatikai beruházásokat kívántak finanszírozni pályázaton elnyert összegekből. Loncsár Krisztina osztályvezető megerősítette, hogy a tárcánál a SAPARD-program pályázatait várhatóan már szeptemberben befogadják. Arról, hogy 2003-ban újraindítják-e a pályázatokat, nem szólt a közlemény.

Sok települést ez nyilván nem tölt el nagy örömmel, hiszen a SAPARD-pályázatok elbírálása csak még később kezdődhet, a pénzek utalása pedig elhúzódik.

Egy másik probléma, hogy míg a vidékfejlesztési célelőirányzat megszűnéséről nem lehetett tudni, arról igen, hogy valamikor elindul a SAPARD-program. Ezért előkészített SAPARD-pályázatok vannak már, a kiírások megjelenése idején kész projektek érkeznek majd (és ez örvendetes), de a kisvállalkozók és a kis önkormányzatok nem lesznek igazán versenyhelyzetben, hiszen ők nem tudtak arról, hogy csak a SAPARD-program lesz a járható út, és az új - jóval bonyolultabb - pályázatok előkészítése rengeteg időt vesz igénybe.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek