Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerdától látogatható II. János Pál sírja

Szerda reggel 7 órától látogatható II. János Pál pápa sírja Szent Péter-bazilikában. Vatikáni források korábban úgy nyilatkoztak, hogy mától léphetnek be zarándokok a sírhoz.


Dátum: 2005-04-11 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:46.176503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem hivatalos értesülések szerint azért döntöttek az altemplom későbbi megnyitása mellett, mert attól tartottak, a szűk, föld alatti folyosókon tömegjelenetekre kerülhet sor. Rómában a temetés után két nappal még több tízezer zarándok tartózkodik.

hirtv.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek