Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hamarosan ítélet Hodorovszkij ügyéban

A moszkvai Mescsanye kerületi bíróság hétfőn közölte, hogy április 27-én hirdet ítéletet Mihail Hodorkovszkij, a Yukos orosz olajcég volt vezére perében, miután lezárta a tízhónapos tárgyalást. Hodorkovszkij előzőleg ismét hangsúlyozta ártatlanságát, jelezve, hogy felháborítják a teljesen alaptalan vádak, amelyeket a szamárlétrán feljebb jutásról álmodozók fabrikáltak ellene és üzlettársa, Platon Lebegyev ellen.


Dátum: 2005-04-11 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:46.760040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mindkettőjüket az adózás alóli kibújással és nagystílű csalásssal vádolják. Az államügyész március végén a maximális tíz évi börtön kiszabását kérte rájuk, hangoztatva, hogy bűnszövetkezetet hoztak létre, és okirathamisításban is vétkesek. Az ügyész indítványozta vagyonuk kisajátítását az államnak általuk okozott kár jóvátételére. Az adóhatóság még 640 millió dollárnak megfelelő adóhátralékot kér rajtuk számon a Yukos élén elöltött idejükből. Ugyancsak a múlt hónap végén húszévi börtönre ítélték a Yukos volt biztonsági tisztségviselőjét, Alekszej Picsugint (a Szövetségi Biztonsági Szolgálat egykori munkatársát) emberölésben való részvétel vádjával, zárt tárgyaláson. Hodorkovszkij szerint a vád semmilyen dokumentumot, vagy tényt nem tudott felmutatni bármilyen bűn alátámasztására. "Az egész ország tudja, azért zártak börtönbe, hogy ne gátolhassam a Yukos kifosztását. Befolyásos emberek kitervelték a Yukos megsemmisítését, hogy eltulajdonítsanak egy virágzó vállalatot, pontosabban a nyereségét" - mondta az utolsó szó jogán, rámutatva a "kapzsi bürokraták" felelősségére, amiért a letartóztatása óta eltelt másfél évben "meghatszorozódott a tőkemenekülés Oroszországból". Lebegyev, aki 2003. júliusa óta van vizsgálati fogságban, nem élt az utolsó szó jogával. Hodorkovszkij viszont, akit korábban Oroszország korábbi leggazdagabb embereként tartottak számon, megjegyezte: "rendhagyó oligarcha" volt, akinek nincs jachtja, versenyautója, sem külföldi vagyona (aki nem hiszi, kérdezze meg a különleges szolgálatokat). "Büszke vagyok 15 évi munkámra. Őszintén igyekeztem hazám javára dolgozni, nem pedig a saját zsebemre... Nem maradt egyebem, mint az igazam tudata, üzleti jóhírem és akaraterőm" - mondta Hodorkovszkij, mégiscsak bízva Oroszország jogállami jövőjében. A Hodorkovszkij-perrel egy időben az orosz hatóságok a csőd szélére juttatták a Yukost, visszaállamosítva főegységét. A Yuganskneftegaz az állami Rosneft kezében kötött ki egy vitatott kényszerárverés után, amely a Yukosra kirótt 27,5 milliárd dolláros adóhátralék egy részének behajtását szolgálta. A kettős kampányt általános vélemény szerint a Kremlből ösztönözték. A rendszer bírálói szerint Vlagyimir Putyin elnök meg akarta törni az (ellenzéki pártokat finanszírozó, politikájával szembehelyezkedő) Hodorkovszkijt, példát kívánt statuálni a többi cégnek, amelyek szintén jogi sémákat használtak az adózás alóli kibújásra, s egyben újra megerősíteni a Kreml ellenőrzését a stratégiai olajágazatban. Az Európa Tanács és az amerikai kormány kétségbe vonta Hodorkovszkij perének jogszerűségét. Az Amnesty International emberjogvédő szervezet hétfőn "jelentős politikai kontextust" tulajdonított a Hodorkovszkij-ügynek, aggodalmát fejezve ki a vádlottak és ügyvédeik jogainak megsértése miatt. Mindamellett sok orosz szemében Hodorkovszkij ma is a két tucat oligarcha közé tartozik, akik az 1990-es évek vadprivatizációiban a hazai ipar nagy szeleteit szerezték meg, miközben milliók jutottak még mélyebb szegénységbe.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek