Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vádat emel az ügyészség Szász Károly támadója ellen

Szász Károly bántalmazása ügyében maradandó testi fogyatékosságot okozó testi sértés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség - adta hírül az egyik kereskedelmi televízió pénteken. A műsorban elhangzott: vádat emelt Szász Károly egyik feltételezett támadója ellen a Fővárosi Főügyészség. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének volt elnökét 2003 nyarán két férfi verte meg. Egyikük, a maradandó fogyatékosságot okozó testi sértéssel vádolt férfi az ügyészség szerint kerékpáros balesetet színlelve kényszerítette megállásra Szász Károly autóját.


Dátum: 2005-04-11 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:48.736129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A másik támadót és a felbujtót azóta sem találják. Dobos Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője megerősítette a kereskedelmi televízió információját. Hozzátette: egyetlen gyanúsított ellen emeltek vádat, noha a volt felügyeleti elnököt ketten bántalmazták, de a másik elkövető és a felbujtó személye az eljárás során felderítetlen maradt. A férfit azért vádolják maradandó fogyatékosságot okozó testi sértéssel, mert a bántalmazás során a felügyeleti elnök kisujja eltört és gyógyulása után végleges mozgáskorlátozottság maradt vissza. Mint mondta, a vádlott terhére rótt cselekmény 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, az ügyben a budapesti II-III. kerületi bíróság fog eljárni. Elmondta: a férfi jelenleg lakhelyelhagyási tilalom alatt áll, és rablás miatt folyik ellene büntetőeljárás Zalaegerszegen. Február 23-án Futó Barnabás, Szász Károly jogi képviselője az MTI-nek elmondta: a testi sértéssel gyanúsított elkövető és a brókerbotrány első számú gyanúsítottja, Kulcsár Attila között több telefonbeszélgetés is lezajlott. Szász Károly bántalmazása ügyében Kulcsár Attilát az ügyvéd ismeretei szerint csak tanúként hallgatták meg. Szász Károlyt, aki 2003. június 16-i megveretésekor a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke volt, kerékpárbalesetet színlelve tartóztatta fel két férfi a fővárosban és egy 30-40 centiméter hosszú bottal olyan súlyosan bántalmazta, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek