Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták Szekszárdon a tehermentesítő utat

Csillag István gazdasági miniszter szerdán Szekszárdon átadta a 700 millió forintos költséggel épült, a megyeszékhely központját tehermentesítő út harmadik szakaszát. Az átadáson a miniszter autópályakapukról és autókba beépítendő autókövető chipekről beszélt. Koltai Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés fideszes elnöke a fidesz.hu olvasói számára rávilágított az útépítés mögött meghúzódó történésekre.


Dátum: 2002-08-14 22:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:20.846244, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 6-os úttól Eszék felé vezető 56-os úton naponta 17-19 ezer jármű halad át, ezek közül az ipartelepre haladókat és a nehéz járműveket irányítják át a most elészült útra.

A korábbi években megépítették a város központját keletről elkerülő út két új részét, a harmadik - ezeket összekötő, régi - utat mostanra kiszélesítették, megerősítették, és kiépítették a Gemenci erdő felé vezető útnál lévő forgalmi csomópontban a vasúti közlekedéssel összehangolt forgalomirányító lámparendszert.

Az átadáson a miniszter az épülő Duna-hídon áthaladó S9-es út továbbépítéséről elmondta: készek a tervek, miszerint ez a gyorsforgalmi út eléri az M5-ös autóutat. (A fidesz.hu megjegyzi: készek, mert a polgári kormány elkészítette őket.)

Szólt arról is: a tervek szerint megállapodást kívánnak kötni az M5-ös autóút üzemeltetőjével, egyrészt, hogy ez a sztráda is részévé váljon az országos úthasználati rendszernek, a mai matricás rendszernek, valamint meg kívánnak állapodni az M5-ös továbbépítéséről, ami ma még nyitott kérdés - mondta.

Amint az Európai Unió tagországa leszünk, meg kell felelni annak az uniós követelménynek, hogy az úthasználó a használat arányában fizessen - tette hozzá.

A technika fejlődése segíti a megoldást, mert olyan előírások várhatók, hogy gépkocsit forgalomba hozni majd csak az azonosságát jelző chip-kártyával lehet, ami lehetővé teszi az úthasználat követését is, és ennek alapján lehet kidolgozni az úthasználati díj fizetését megalapozó koncepciót - mondta a miniszter. Hozzátette: az elképzelések szerint kapuk, amilyenek az útpálya díj fizetésére szolgáltak, ott lesznek, ahol az országhatárnál nem magyar tulajdonú járművek haladnak át. A fidesz.hu mindehhez hozzáteszi, hogy az Európai Unió tagországainak jelentős részében matricás rendszer működik, és a chip-kártyás ellenőrzés sem gyakori.

***

Koltai Tamás, a megyei közgyűlés elnöke a hírrel kapcsolatban a fidesz.hu-nak leszögezte, hogy amennyiben a szabaddemokrata városvezetés nem húzza szándékosan az időt, a tehermentesítő már mintegy egy éve is elkészülhetett volna, és annak a kormánynak a minisztere adhatta volna át, amely az építéssel kapcsolatos legtöbb terhet vállalta.

Koltai elmondta: Szekszárd lakóinak egészsége, a környezet védelme, a város fejlesztése (pl. sétálóutca), de az átutazás idejének lerövidítése szempontjából már régóta elkerülhetetlen volt a Szekszárdot átszelő út tehermentesítése.

A 90-es évek közepén voltak, akik elkerülő utat építettek volna, de az SZDSZ-es Lotz Károly minisztersége idején az akkori szabaddemokrata polgármester csupán annyit tudott elérni, hogy a túlzsúfoltnak nevezett út mellett, vele párhuzamosan 1 km-re épüljön meg a tehermentesítő út. Sajnálatos, hogy ez is a városon, lakóövezeten vezet át. A tehermentesítő út be- és kivezető szakaszait központi támogatásból valósította meg a közlekedési tárca. A Horn-Kuncze-kormány alatt mintegy 100 millió forintos nagyságrendben valósult meg beruházás. A polgári kormány a hiányzó mintegy 600 millió forintot pótolta.

A szekszárdi tehermentesítő út előbb is elkészülhetett volna, szögezte le Koltai. A harmadik - és egyben befejező szakaszra vonatkozó - első közbeszerzési eljárás ugyanis túl drága és emiatt eredménytelen volt, míg a második a város tétlenség miatt csak körülbelül egy év múlva jelent meg. A Gazdasági Minisztériumban történt egyeztetés során kisebb műszaki tartalmi módosítás mellett újra ki kellett írni a pályázatot. A kormányzattal közösen hozott egyeztetésről a polgármester 9 hónapig nem tájékoztatta a képviselőtestületi tagokat, és nem tette meg az előkészítő lépéseket a szerződés módosításához. Mindez Koltai Tamás interpellációjára derült ki, aki szerint a polgármester azért húzta az időt, hogy a polgári kormányra háríthassa az út be nem fejezésének és a kaotikus szekszárdi közlekedési állapot felelősségét. A következő testületi ülésen Koltai a minisztériumban történt egyeztetés emlékeztetőjével bizonyította a városvezetés mulasztását. Ezt követően valóban megindult az útépítés előkészítése.

Koltai rámutatott: egy év múlva már túl leszünk a polgári kormány alatt elindított és többmilliárd forintos beruházásba kerülő Duna-híd elkészülésén is.

A szocialista párt választási kampányában ígért 800 km autópályából a kormányprogramban már kevesebb található, sőt, Csillag István azt is elmondta, hogy évente legfeljebb 40-50 kilométernyi épülhet. Ám várható, hogy a polgári kormány ideje alatt elkezdett beruházások átadási ceremóniáin rendre a Medgyessy-kormány tagjai tűnnek majd fel. A szekszárdi ünnepségen a kormányváltás után a protokollnak megfelelően már most más tollával sikerült ékeskedni. Lehet, hogy ez jogszerű, de erkölcsileg bírálható.

Mindezek mellett Koltai Tamás reméli, hogy Csillag István miniszter nem először jelent meg a térségben útátadáson, és a Medgyessy-kormány Csillag ígéreteivel szemben, de az MSZP választási ígéreteihez híven folytatja polgári kormány által elkezdett építéseket, s megvalósítja az elkészített terveket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek