Földrengés után vulkánkitörés Szumátrán
Feltehetően a közelmúlt földrengéseinek következtében kedden Szumátrán működni kezdett a Talang tűzhányó, menekülésre késztetve a lejtőin lakókat.
Dátum: 2005-04-12 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:50.658277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Jakartától mintegy 900 kilométerre északnyugatra, Szumátra nyugati partján lévő 2597 méter magas vulkán hamufelhőket lökött a magasba, pánikba ejtve ezzel a körzetében élő mintegy 1000 embert, aki el is hagyta otthonát. Szakemberek szerint a kitörés nem jelent komoly veszélyt. Indonéziában mintegy 130 aktív vulkán található.
MTI - fideszfrakcio.hu