Amőba hiba
Véletlenül már az első körlevéllel szétküldte az MSZP-s Amőba-játék központja az addig regisztráltak adatait valamennyi címzettnek. A Modern Baloldalért Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint nem probléma a nevek kikerülése - írja az Index.
Dátum: 2005-04-12 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:50.947640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horváth Lóránt a Modern Baloldalért Alapítvány kuratóriumi elnöke az Indexnek elismerte, hogy első, a játékszabályokat ismertető levelükkel együtt mintegy 500 regisztrált amőba-tag nevét és email címét is "postázták".
Ahol tudtuk, egy órán belül visszahívtuk a leveleket, de 150 tagnál kint maradtak az adatok, mondta Horváth, aki úgy értesült a malőrről, hogy ő is benne volt a névsorban, így amikor megkapta a levelet, kelleténél több információval szembesült. Szerinte "nem probléma", hogy kikerültek a nevek, mert ugyan jelenleg még nem, de a játék két hét múlva esedékes elindulása után úgyis megismerhetővé válnak a regisztrált tagok számára a többiek email címei.
index.hu - fideszfrakcio.hu