Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Körözés alatt az MSZP közeli vállalkozó

Még mindig körözik Szász Andrást, a Nádor 95 Rt. vezetőjét. Az MSZP közeli vállalkozót az ORFK csalás bűntettének elkövetésével gyanúsítja egy 1996-os, a Kereskedelmi és Hitelbankhoz kapcsolódó hitelügylet miatt. Mint megtudtuk, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet 2000-ben folytatott vizsgálata szerint az akkor még Erős János vezette pénzintézet nem járt el kellő gondossággal a Nádor 95 Rt.-nek nyújtott, 33,475 millió dolláros hitelezés során.


Dátum: 2002-08-15 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:21.192509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erős János, Medgyessy Péter kormányfő bizalmasa, vadásztársa, aki meglehetősen jó viszonyt tartott fenn Szász Andrással, most a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatói posztján kamatoztatja szakértelmét. Mint ismeretes, Erős korábban az Általános Értékforgalmi Bank vezetőjeként a pénzintézet teljes, hozzávetőleg kétmilliárd forintos törzstőkéjét lenullázta, majd a Kereskedelmi és Hitelbank vezetőjeként körülbelül 4,4 milliárd forintnyi hiányt halmozott fel.

A K&H Bank értékesítésekor Erős fél áron, banki hitelből vásárolt magának 300 millió forintnyi pénzintézeti részvényt, amelyet egy kicsit később a pénzintézet saját brókercége 270 százalékos árfolyamon vett meg tőle. A K&H veszteségei közül kiemelkedett a Nádor Rt.-nek 1996-ban folyósított hitel. Emlékezetes: a Nádor 95 Rt. még a Horn-kormány idején a mobiltelefonok lehallgatására is alkalmas titkosszolgálati berendezéseket az államadósság terhére vásárolta volna meg a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) részére.

A konstrukció azonban kivitelezhetetlennek bizonyult, így Szász András 1996 nyarán a Kereskedelmi és Hitelbanktól a Pénzügyminisztérium állítólagos garanciavállalásával 33,475 millió dolláros "áthidaló devizahitelt" vett fel, ami a tervek szerint a fejlesztés egészét fedezte volna. A tranzakciót a titkosszolgálatok részéről Somogyi Tamás kabinetfőnök - Szász András közeli barátja - és Hevesi Tóth Ferenc, az NBSZ korábbi főigazgatója jegyezte ellen Nikolits István volt titokminiszter meghatalmazásával, illetve Medgyessy Péter egykori pénzügyminiszter egyetértésével. Az ügyben a rendőrség nyomozást indított, amely során kiderült, hogy a Nádor Rt. a felvett hitelnek csupán egy részét, hozzávetőlegesen 21 millió dollárt költött a berendezésekre, a többit saját célra használta fel. Úgy tudjuk, a rendőrség ezért Szász Andrást különösen nagy értékre elkövetett csalás bűntettének gyanúja miatt 2002. január elejére idézte be kihallgatásra, ám a vállalkozó nem jelent meg, így országos körözést adtak ki ellene. Időközben a nyomozók olyan információk birtokába jutottak, miszerint Szász András külföldön tartózkodik. A Fővárosi Főügyészség március 27-én nemzetközi körözést rendelt el a vállalkozóval szemben. - Még mindig életben van az elfogatóparancs Szász András, a Nádor 95 Rt. vezetőjével szemben - tudtuk meg az üzletember ügyvédjétől, Bárándy Györgytől. Véleménye szerint az ügy körül bizonytalanság alakult ki, amelyre mindenképpen megoldást kellene találni. Kérdésünkre közölte: továbbra sem tudja, hogy hol tartózkodik Szász András, akivel csak telefonon tartja a kapcsolatot.

Az úgynevezett Nádor-ügyet még az előző országgyűlési ciklusban parlamenti albizottság is vizsgálta. A testületet szintén foglalkoztatta, hogy a Kereskedelmi és Hitelbank milyen körülmények között nyújtott 33,475 millió dolláros hitelt a Nádor Rt. részére. Az albizottság jelentésében egyebek mellett megállapította, hogy a Nádor Rt. a hitel teljes összegét még 1996-ban felhasználta. A K&H a felhasználás szabályszerűségét államtitokra hivatkozva nem ellenőrizte. Az albizottság egyebek mellett azt javasolta, hogy Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletet (ÁPTF) vizsgálja meg a hitel felvételének körülményeit.

A Magyar Nemzet birtokába került ÁPTF-jelentés szerint a vizsgálat által feltárt tények alapján megállapítható: "a pénzintézet a hitel keletkezése, fennállása és utógondozása során nem járt el az elvárható gondossággal. A kialakult helyzetért bizonyos mértékű, elsősorban mulasztásban megnyilvánuló felelősség terheli a hitel odaítélésének eldöntésében részt vevőket, az igénybevételek kontrolljáért felelősöket". Az ÁPTF kitért arra is, hogy a hitel felhasználásának vizsgálatakor több olyan tételt talált, amely a hitelfelvétel céljával nem hozható összefüggésbe. Így például a Nádor a hitelből különböző összegeket juttatott a Modena Motor Kft.-hez, a Studió 44 Reklámirodához, a londoni Singer&Friedlander Ltd.-nek és a göteborgi Volvo Car Intern. nevű cégnek. Az ÁPTF felrótta a K&H-nak, hogy "a kintlevőségének behajtása érdekében nem tett meg minden tőle elvárhatót". Megállapították azt is: a hitel pénzügyminisztériumi garanciájára vonatkozó jogszerűen kiállított dokumentumok nem állnak rendelkezésre.

Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük volna Erős Jánost, ám az MFB sajtóosztályán közölték: a bankvezető nem kíván nyilatkozni. Keller Lászlótól, a közpénzekért felelős államtitkártól ugyancsak meg szerettük volna tudni, miképpen értékeli, hogy az az Erős János kerülhetett a fejlesztési bank élére, aki korábban több pénzintézet életét megnehezítette, ám a politikus jelenleg szabadságát tölti.

Szász András, a Nádor Rt. vezetője egyébként a hazánkkal szemben fennálló orosz államadósság lebontása kapcsán, az olajgate-botrányban is felbukkant. Mint azt lapunk korábban közölte: kamatokkal együtt hozzávetőlegesen 44 millió dollárral - körülbelül 10,7 milliárd forinttal - rövidítették meg MSZP közeli cégek az adófizetőket, mivel az államadósság lebontása kapcsán keletkezett tartozásukat mind a mai napig nem fizették meg a Magyar Államkincstárnak. A pénz behajtására szinte semmi esély, hiszen a Horn-kormány idején a kincstár több vállalkozással olyan szerződést kötött, amelyben nem rendeltek el szankciót arra az esetre, ha az illető gazdasági társaság nem teljesíti fizetési kötelezettségét.

Villányi Károly, Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek